Reneszánsz, humanizmus, reformáció
START
Reneszánsz vagy középkor?
A középkorban nem az ember volt a lényeg, hanem a szentség. Ez a kép Máriát és a kis Jézust ábrázolja. Az alakok merevek.A reneszánszban az ember válik fontossá: ezen a képen Mona Lisa. Mögötte már van táj, van a képnek "mélysége". Mona Lisa sem olyan merev, több az árnyék.
KÖZÉPKOR
RENESZÁNSZ
Reneszánsz vagy középkor?
A középkorban az emberek ha tudtak olvasni, akkor csak latinul tudtak, hiszen a Biblia is latin volt.A reneszánszban az embereknek már a saját anyanyelvük is fontos volt: elkezdődtek a Biblia fordítások!
A Gutenberg-galaxis, vagyis a könyvnyomtatás megjelenik. Igazi információs robbanás indul meg: az emberek már hozzáférnek a szöveghez!
KÖZÉPKOR
RENESZÁNSZ
Reneszánsz vagy középkor?
A reneszánsz festményeken jellemző volt a szerelem, a barátság, az életöröm megjelenítése. Ellenben a középkori festmények érzelemmentesek.
KÖZÉPKOR
RENESZÁNSZ
Reneszánsz vagy középkor?
A reneszánsz embere elfordul a vallástól: helyette a tudományok művelése lesz hangsúlyos. Fontosakká válnak az emberi érzelmek, a földi élet élvezete: megtalálni a szépet és a jót - ellenben a kora középkor emberével, aki a vallásra támaszkodik.
KÖZÉPKOR
RENESZÁNSZ
Reneszánsz
- korstílus: 14-16. századtól- Észak-Itáliából származik - az ókori görög eszméket követte, megszűnt az egysíkúság - népszerű témák: szerelem, életöröm, barátság, az emberi test szépsége - a művekre jellemző: harmónia, arányosság, egyéni hangú líra, a természet szépsége
humanizmus
reformáció
16. század - hitújító mozgalom - Biblia fordítások megjelenése, az egyház megújulása - anyanyelv használata - iskolák alapítása - könyvnyomtatás
- 14. és 15. század- világi gondolkodásmód- földi élet fontossága - tudós magatartás - klasszikus műveltség
A reneszánsz
A humanizmus megalakulása Magyarországon
- Mátyás király korához kötődik (1450-1490)- művészetet és tudományt pártfogolta - corvinák (kódexek) megjelenése - támogatja a könyvnyomtatást
Kik a magyar ... elsők?
Szentgyörgyi AlbertNobel-díj
Hugonnai Vilmaorvos
Szent István király
Hajós AlfrédElső magyar olimpiai bajnok
Farkas BertalanElső magyar űrhajós
Első magyar költő?
Janus pannonius
Csezmiczei János
- Vitéz János taníttatta Olaszországban- 1458 után megkapja a pécsi püspökséget és nemes lesz - Mátyás király embere 1465-ig.
Rövid életútja
Az első magyar költőnk
Miért magyar, ha latinul írt?
Latinul könnyebben elérte az embereket külföldön, így Magyarországot is megismertette velük.
Pannónia dicsérete
Romhányi József: Szamárfül (részletek)
Pannónia dicséreteelemzés
- műfaja: epigramma. - reneszánsz művek önazonossága érződik rajta - az alkotó kilép a névtelenségből - általa híres lehet a hazája - Magyarország felemelése a latin nyelven keresztül
Rövid, tömör bölcsesség. Két rész van benne: előkészítő rész és csattanós lezárás.
Epigramma
Pannónia dicséreteverselés
- időmértékes verselés - formája: disztichon: Két sor váltakozása. Minden páratlan sor: hexameter, minden páros sor, pentameter.
Első négy versláb spondeus, v. daktilus, az 5. daktilus, 6. spondeus.
Hexameter
Két sor váltakozása. Páratlan: hexameter, páros: pentameter
Disztichon
1-2. versláb: daktilus, 3. versláb csonka, 4-5. spondeus, 6. versláb: csonka.
Pentameter
Balassi Bálint (1552-1593)
Balassi Bálint
Élete
- 1554-ben született, Zólyom várában.- nevelője Bornemissza Péter - 1575: Gyulafehérváron fejedelmi udvarban van. Később Krakkóba megy. - 1577: visszatér Magyarországra - Több múzsája is volt: Losonczi Anna, Dobó Krisztina, akihez hozzá is ment feleségül. - 1594-ben meghal egy ágyúsebesítés közben.
Műfajai
- istenes versek- vitézi versek - szerelmes versek (Júlia-, Célia-ciklus)
1.
Egy katonaének - szerkezet
Megszólítás, kérdés: a vitézi, katona életnél mi lehet szebb?
2-4.
Derűsebb rész: végvári élet bemutatása.
5.
Dicsőítés: a vitézeket a költő erkölcsi példaként állítja.
6-8.
Tragikusabb rész: a végvári élet bemutatása.
9.
A lelkes megszólítás után, a költő Isten áldását kéri a vitézekre.
Egy katonaének verselés

Háromsoros versszakok. A sorok: aab, ccb, ddb, így bokorrím van a sorok végén.
Balassi-strófa
- ütemhangsúlyos verselés - Balassi strófa - műfaja: vitézi ének
Katonák életéről, harci tetteiről szól, amely a lírai én érzelmeit is bemutatja.
Vitézi ének
Hogy Júliára talála, így köszöne néki
Balassi Bálint szerelmes költészete
Hogy Júliára talála, így köszöne néki
- formája: vers - műfaja: szerelmes dal - verselése: ütemhangsúlyos, felező nyolcas - bokorrím (A A A A) - Júlia = Losonczi Anna- vershelyzet: a lírai én véletlen találkozása múzsájával, Júliával- Júlia reagálása: "Kin ő csak elmosolyodék"
A szerző dallamos formában írja le a szerelem érzéseit. Sűrített, ritmusos.
Szerelmes dal
Stílusjegyei
Reneszánsz
A lírai én a szerelemről, a nő szépségéről beszél.
Lovagi kultúra
A nő feltétlen tisztelete. Balassi él az üdvözlések sokaságával.
Népköltészet
Egyszerű, dallamos, rímekből áll.
Költői képek és alakzatok
ismétlés: "lelkem", "fénye"jelzők: "gyönyörű szép kis violám" alliteráció: "nálad nélkül", "szép szerelmem" metafora: "violám", "rózsám"
Összefoglalás
Reneszánsz, humanizmus, reformáció jellemzői Középkor vagy reneszánsz? szerzők: Janus Pannonius, Balassi Bálint fogalmak: időmértékes verselés, disztichon, pentameter, hexameter, epigramma, szerelmes dal, vitézi ének, Balassi-strófa, spondeus, daktilus Időmértékes verselés: hosszú-rövid szótagok megállapítása Költői alakzatok, szóképek megállapítása: metafora, ismétlés, alliteráció, költői jelzők
Csoportosítsd az állításokat!
Középkor vagy reneszánsz??
Megjelenik a könyvnyomtatás.
Mátyás király korszakától beszélhetünk róla.
A latin nyelv volt a legfontosabb.
A Biblia még nincs lefordítva.
Két korszakra oszlik.
A Biblia még nincs lefordítva.
Reformáció.
A szerzőknek már van nevük.
Fontos a tudomány.
Reneszánsz
Középkor
Reformáció vagy humanizmus?
Reformáció vagy humanizmus?
Reformáció vagy humanizmus?
Reformáció vagy humanizmus?
Melyik szerzőre igazak az alábbi állítások?
Janus Pannonius
Balassi Bálint
Három műfajban alkotott.
Balassi Bálint
Az első magyar, nemzetközileg is elismert költőnk.
Janus Pannonius
Neki köszönhetjük az Egy katonaének című verset.
Balassi Bálint
Janus Pannonius
A vers, amit tanultunk tőle, egy epigramma.
Janus Pannonius
Latin nyelven írt.
Olvasd el a verset és válaszold meg a kérdéseket!
Pannónia dicsérete
Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, S most Pannónia is ontja a szép dalokat. Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!
Ki írta a verset?
Janus Pannonius
Milyen nyelven van írva a vers?
latinul
Mi érződik rajta?
reneszánsz önazonosság
Foglald össze egy mondatban, miről szól a vers!
Korábban csak Itáliában jöttek létre szövegek, de most már Janus Pannonius - saját maga miatt - is ír verset, ezáltal miatta is ismerik Magyarországot.
Milyen sorfajta az 1. sor?
hexameter
Fetsd ki a fogalmakat!
Hosszú és rövid szótagok szabályos váltakozása.
időmértékes verselés
Az időmértékes verselés verslába. Két hosszú szótagból áll.
Daktilus
Az időmértékes verselés verslába. Egy hosszú és két rövid szótagból áll.
Spondeus

6 verslábból áll. Az első négy lehet spondeus, vagy daktilus, az 5. mindig daktilus, a 6. pedig spondeus.
Vitézi ének
Disztichon
Minden páratlan sora hexameter, minden páros sor pentameter.

anna.kintli
Created on October 5, 2025
Start designing with a free template
Discover more than 1500 professional designs like these:
View
Urban Illustrated Presentation
View
Snow Presentation
View
Corporate Christmas Presentation
View
Historical Presentation
View
Scary Eighties Presentation
View
Memories Presentation
View
Winter Presentation
Explore all templates
Transcript