2025/26 szalézi tanév

Kezdjük

"Ne kölcsönzött eszközökkel, hanem azzal élj, amit Istentől kaptál."

Valami ilyesmi történt a bibliai Dáviddal is, amikor ki kellett állnia Góliát ellen. Saul király ráadta a saját páncélját, mert nem volt sem vértje sem sisakja, de elvárták tőle, hogy abban harcoljon. Dávid felpróbálta, tett néhány lépést… aztán levette. „Nem tudok ezekben járni” – mondta. Nem lázadt, csak nem vett magára olyat, ami nem az övé. Pásztorfiúként – addig csak a nyájat őrizte – azt vitte, ami hozzá nőtt, ami mindig is az övé volt: parittyáját, öt követ és Istenbe vetett bizalmat. Így győzte le az addig legyőzhetetlennek hitt ellenségét.

Egyszer volt, hol nem volt…

minden történet így kezdődik. Athén kőszínházában egy fiatal színész először lépett főszerepben színpadra. Arcán óriási, aranyra festett mosolymaszk volt, hogy a legfelső sorból is jól lássák. A darab közepén egy hirtelen fordulatnál a maszk megcsúszott és nagyot koppanva a földre esett. A közönség előbb hangosan felnevetett… majd teljes csend lett. A színész arcán ugyanis pontosan ugyanaz az érzés volt látható, mint a maszkon: egyazon mosoly, ugyanaz a tekintet. Nem játszott: ő maga volt a szerep. Aztán a városban napokig erről beszéltek. Arról a pillanatról, amikor kiderült, hogy az arc és a szerep egy.

De mi van, ha egyszer csak kiderül: a mosoly festett, a páncél kölcsön, és ami rajtad van, nem is te vagy?

"Ne kölcsönzött eszközökkel, hanem azzal élj, amit Istentől kaptál."

Itt vagy te, egy új tanév küszöbén.

A hitelesség nem azt jelenti, hogy mindent kimondasz, vagy sosem védekezel. Inkább azt, hogy amit viselsz az valóban te vagy, a teher hozzád tartozik, és a tetteid belőled fakadnak. A mosolyod nem festett arany, hanem igazi. A küzdelmeidben nem idegen fegyverekre támaszkodsz, hanem a saját erődre és Istenre.

Lehet, hogy már fel is vetted a magad maszkját vagy páncélját. Egyet a barátaid miatt hordasz, másikat a tanáraid miatt viselsz, és lehet olyan is, amit szüleid elvárása szab rád. Némelyike hasznos, de akad köztük olyan is, melynek súlya nehéz és lehúz. Tedd fel magadnak újra és újra a kérdést: amit mutatok, az valóban én vagyok?

Ha arcod és a szereped egy, ha a páncélod a tiéd, akkor nemcsak a tanévben állsz helyt, hanem bárhol. Mert önmagad maradsz: szabad, erős, és a lelkiismerete szerint élő személy. Ez a tanév legyen a tiéd és ne másé! Lásd meg, hogy amikor önmagad vagy, Isten is rád mosolyog.

"Ne kölcsönzött eszközökkel, hanem azzal élj, amit Istentől kaptál."

Vannak helyzetek, amikor csak tesszük a dolgunkat, és minden megy a maga útján.

De vannak pillanatok, amikor meg kell állnunk, és fel kell tennünk a kérdést: ki vagyok valójában, és mivel állok helyt, ha jön a próba? A legnagyobb küzdelem nem mások legyőzése, sokkal inkább annak felfedezése, mi az az „arc” és az az „eszköz”, ami igazán a tiéd, mert ezek nélkül nincs győzelem semmiben. A fiatal színész és Dávid története más-más útról mesél, de ugyanazt tanítja: a legnagyobb erő az, ha önmagad maradsz és a saját eszközeidet Istenbe vetett bizalommal használod. Most rajtad a sor: ebben a tanévben te melyikük lépéseiből szeretnél többet magadnak?

Kölcsönzött eszközök nélkül, hiteles szerepben

Kölcsönzött eszközök nélkül, hiteles szerepben

…Istenbe vetett bizalommal.

...ahogy Ő teremtett téged.

Dávid – a saját eszközök ereje

A fiatal színész – az igazi arc története

Kölcsönzött eszközök nélkül, hiteles szerepben …ahogy Ő teremtett téged. A fiatal színész – az igazi arc története

Képzeld el, hogy most te állsz a színpadon, minden szem rád szegeződik.

A fiatal színész azonban nem így tett. Arcán ugyanaz a mosoly, ugyanaz a tekintet ragyogott, mint a maszkon. Nem játszott: ő maga volt a szerep. Tudta, hogy a színpadon is csak akkor hiteles, ha nem bújik más mögé. Az életünkben lehet a „maszk” a jó jegyek hajszolása, a menő ruhák, a vicces beszólások, vagy az, hogy mindenáron olyannak akarunk látszani, amilyennek szerintünk mások szeretnének látni. De a maszk mögött ott van az igazi arc: az, akit Isten teremtett. Aki néha bizonytalan, néha küzd, néha fél… de mindig valódi.

A fények vakítanak, a taps elhallgat, most rajtad a sor. Még szerencse, hogy a maszkod mögött biztonságban érzed magad: elrejti, ha félsz, ha kétségeid vannak, ha bizonytalan vagy… S azt is, ha éppen nem érzed magad elég jónak. A maszk mindig mosolyog helyetted, mindig magabiztos, sosem inog meg. De egyszer csak leesik. Ott állsz mindenki előtt, és az arcod nem bújhat többé a maszk mögé. Ijesztő pillanat. Sokakban ilyenkor megszületik a kísértés, hogy gyorsan újra felvegyenek egy másikat. Egy másfajta szerepet, ami talán jobban tetszik a közönségnek…

Kölcsönzött eszközök nélkül, hiteles szerepben …ahogy Ő teremtett téged.A fiatal színész – az igazi arc története

Szaléziként ismerem ezt:

ott lenni a pályán, az élet színpadán. Nem egy kitalált szerepben, hanem önmagadként. Tudod, Don Bosco körül nem szuperhősök voltak, hanem hús-vér fiatalok, akik tudtak nevetni, hibázni, újrakezdeni. Éppen ezért voltak hiteles, élettel teli társaság – igazi oratoristák –, akikkel jó volt együtt lenni. Nem az számít, mit gondolnak rólad, ha egyszer leesik a maszk, hanem hogy te mersz-e úgy élni, hogy a maszk és az arc egy legyen. Mert ha ez megvan, akkor nem kell félned a színpadtól, a vizsgától, a baráti társaságtól, vagy akár a hibáidtól sem. Akkor az életed nemcsak egy előadás lesz, hanem igazi történet: a tiéd, Isten jelenlétében.

Kölcsönzött eszközök nélkül, hiteles szerepben …ahogy Ő teremtett téged.A fiatal színész – az igazi arc története

„Maszk nélkül” kihívás

Ezen a héten válassz ki egy helyzetet, ahol általában „maszkot” viselsz. Például másképp viselkedsz, mint ahogy valójában érzel. Lehet ez iskolai felelés, beszélgetés egy baráttal, csapatmunka vagy családi ebéd. Ebben a helyzetben tudatosan légy önmagad: ne játssz szerepet, hanem mutasd meg a valódi arcod. Az emberek felé jó, ha van bátorságod levenni a maszkot. De tudd: Isten előtt soha nincs szükséged maszkra. Ő akkor is lát és szeret, ha félsz, bizonytalan vagy, vagy éppen hibázol.

Fontos:

a valódi önmagad megmutatása nem bántás, vagy hirtelen kitárulkozás. Csak annyit mutass, amennyit biztonsággal és szeretettel tudsz adni. Így építed a kapcsolatot és nem kockáztatod azt.

Kölcsönzött eszközök nélkül, hiteles szerepben …Istenbe vetett bizalommal. Dávid – a saját eszközök ereje

Képzeld el, hogy 15-16 éves vagy.

Egyik nap a testvéreid helyett téged küldenek ki a csatatérre – nem katonának, csak ételt vinni. Ott állsz, és meglátod a hatalmas Góliátot. Mindenki retteg. S egyszer csak téged néznek. Téged küldenek, hogy küzdj meg vele. Nincs páncélod. Nincs kardod. Nincs hadsereged. Csak egy parittya van a kezedben, amit mindig is ismertél. Ez nem egy menő fegyver, nem csillog, nem félelmetes. Néhányan ki is nevetnek. De te tudod, hogy ez a tiéd. Ezzel nőttél fel, az a kezed meghosszabbítása. Ez az, amit Isten már eddig is használt általad. Saul – a király – látja helyzeted, ezért megpróbálja rád adni saját páncélját, s még kardot, sisakot is nyújt neked. Mind nagy, nehéz, idegen. Lehet, hogy másnak működne, de rajtad csak lóg, neked csak akadály. Egy pillanat után leveszed – ahogy Dávid tette – és kimondod: „Nem tudok ezekben járni.” Ezzel kijelölöd saját utadat. Nem lázadás ez, nem tiszteletlenség, egyszerűen felismered, hogy a csatába csak úgy léphetsz, ha a saját eszközeidet viszed.

Kölcsönzött eszközök nélkül, hiteles szerepben …Istenbe vetett bizalommal.Dávid – a saját eszközök ereje

Ezzel győzte le kora „óriásait”: a szegénységet, a tudatlanságot, a reménytelenséget. Nem az a fontos, hogy mások mit gondolnak, hanem hogy tudod-e, mi a te parittyád és a köveid. Mersz-e bízni abban, hogy Isten a saját eszközeiddel akarja megírni a történetedet és nem máséval? Mert ha igen, akkor nem számít, mekkora a Góliát.

Életünkben a „más páncélja”, a kölcsönpáncél lehet:

a mások elvárása, a kötelezően „menő” trendek, a kényszer, hogy mindig erősnek mutatkozz, vagy olyan utat kövess, amit nem neked szántak. De a te parittyád ott van: a saját adottságaid, stílusod és a hited. A győzelem nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenkit lenyomsz. Sokkal inkább, hogy megtalálod azt az eszközt, amivel Isten már most felszerelt. Don Bosco is tudta ezt: nem vett fel idegen páncélt, azzal dolgozott, amije volt, vidámság, közvetlenség, egyszerűség, hit és kitartás.

Kölcsönzött eszközök nélkül, hiteles szerepben …Istenbe vetett bizalommal.Dávid – a saját eszközök ereje

„Parittya” kihívás

Gondold át: mi az a tehetséged, erősséged vagy tudásod, amit „parittyaként” használhatsz? Lehet ez zenei tudás, rajzolás, jó humor, sportban való jártasság, vagy az, hogy meghallgatsz másokat. A héten legalább egyszer használd ezt tudatosan valaki javára úgy, hogy észrevegyék és épüljenek belőle.Ne feledd: ezek az adottságok nem véletlenek. Isten adta számodra. Ha másokért használod, akkor „parittya” lesz a kezedben, de Isten erejével válik majd valódi erővé.

Figyelj arra,

hogy ne magad fényezése legyen a cél, hanem a másik ember építése, segítése. Így a legkisebb eszköz vagy képesség is győzelem forrása lehet.

Akár az arcodat mutatod meg őszintébben, akár a saját eszközeidet használod bátrabban, tudd: Istennek így vagy a legkedvesebb. Nem mást játszol és nem kölcsönzött fegyverekkel harcolsz, hanem azzá válsz, akivé Ő teremtett, és azzal élsz, amit Tőle kaptál.

Vissza a döntéshez