Jókai-kvíz

Jókai-kvíz

Jókai írta vagy a mesterséges intelligencia?

Ki ne ismerné Jókai lebilincselő stílusát, választékos fogalmazásmódját? Most játékra hívjuk az olvasókat: vajon kitalálják, mely részleteket írta a kétszáz éve született író és melyeket a ChatGPT?

Kezdés

1/10

A Kárpáthy-ház nagy ősi terme most újra megnyílt, mintha egy régi krónika poros lapjait hajtanák fel a jelen ifjúi szemei előtt. Ez a hosszú, boltozatos terem, mely az inszurrekció óta csupán a csenddel és a múlttal társalkodott, most ismét életre kelt, visszhangzó léptektől, halk susogásoktól, elfojtott csodálkozásoktól telve. A magas falakat régi vitézek komor arcképei őrizték, míg köröttük a letűnt kor dicsőségének rekvizítumai sorakoztak: rozsdátlan kardok, díszes buzogányok, büszkén kihajló zászlók, mik egy letűnt világ diadalmait hirdették.

2/10

Úgy verekedtek mindannyian, mintha azt tartanák, hogy nem szabad addig lemenni a napnak, míg hírt nem visz felőle a tengereknek, ki volt a győztes. Minden kar úgy feszíté meg erejét, minden csapás úgy lett adva, mintha attól függne egy ország, egy korszak, egy eszme győzelme. Két óriás haláltusája volt az, melynek minden csepp vére maga egy lélek, egy hős, egy csoda.

3/10

Nem, nem, nincs itt semmi magyarázat, semmi okoskodás, semmi mentség. Nincs itt semmi, csak puszta merő szeretet. Nem tudta ő, miért, mi oka van rá? Csak szeretett. Nem tudta, szabad-e? Istenek, emberek engedik-e? Öröm vagy bánat lesz-e belőle? Csak szeretett. Nem kívánt boldog lenni, büszke lenni, az ő urának úrnője lenni, ezüstkoronával megkoronáztatni, megáldatni mind a három isten nevében, csak szeretett.

4/10

Mert a hősök nem csupán a fegyverekkel harcoltak; ők a szavak, az álmok és az eszmék harcosai is. A fáklyák, melyeket a múlt hősei gyújtottak meg, a jövő harcosainak kezében szikráznak. A magyar lélek túlél minden nehézséget, hiszen a szabadság iránti vágy nem ismer határt.

5/10

A nő még szebb, még kedvesebb volt, mint valaha. Soha annyi elmésség, gyöngéd hízelgés nem hangzott ajkairól, mint ez órában, s ami többet ért ez ajkakról, mint gyöngédség és hízelgés, soha oly szenvedélyesen forrók nem voltak csókjai, soha annyi ittas öröm nem sugárzott szemeiből; soha-soha nem volt ily szép.

6/10

Léptei halkan koptatták a fagyott jégen, minden lépésével újabb titkok születtek. A csillagok fényei, mint apró szikrák, irányították útját, de a sötétség minden zugában ott rejtőztek a múlt árnyai, feledésre ítélt emlékek, melyek e sötét éjszakán most újra életre keltek. Ahogy a jég alatt a Duna titkos mélységei susogtak, úgy a férfi lelke is merengve burkolózott az álmok hálójába.

7/10

Emlékitől minden szív nemesebb lesz, Hamvától a hon földe boldogabb, És szellemétől, mely az égbe megtért, Az ég hozzánk talán irgalmasabb!

8/10

A tudomány rabja, ki kísérletek labirintusában tévelyeg, lélekben mégis gazdag, hiszen szívének mélyén titkos gyönyörök rejlenek. Miközben barátok víg társaságától búcsút intett, s a szép leányok mosolya helyett a könyvek lapjait forgatja, kora sötét óráit az ismeretlen felfedezésének szenteli. Az éjszakák csendjében, egyedül a vágyakozás szavának hallatán, a világ rejtett titkait kutatja, azzal a reménnyel, hogy végül a magányos utazás gyümölcsöző lesz, és elhozza számára a megváltó igazságot.

9/10

Egyszer csak észrevette, hogy a finom vászon kicsúszott kezéből, a tű hangtalanul hullott az ölébe. A régi érzés ismét elhatalmasodott rajta: a tompa mélázás, a lélek önkéntelen vándorlása. Mintha a test itt maradna a kis szobában, de a gondolat messzire szállna, úttalan utakon át, végtelen pusztaságokon, idegen városok kihalt utcáin, ahol az emberi sokaság arctalan tömeggé olvad. Ott bolyongott képzelete, keresve azt az egyetlen arcot, amelyet annyi ezer idegen között is megismerne, s hallgatózva egy régóta nem hallott lépés után, egy hang után, mely ismerős, s mégis oly távoli.

10/10

Egy karácsonyestén János mester későn tért haza a nagy szaladgálásból, mindenféle kész munkákat vitt haza, kevés pénzecskét szedett be; ami ismét a mesterségéhez meg a napi szükségek fedezésére kellett. Hazafelé futtában minden utcaszegleten látott aranyos, ezüstös báránykákkal, cukorbabákkal rakott asztalokat, amiket jámbor kofák árulgatnak olyan gyermekek számára, akik magukat jól viselik; meg is kérdik elébb, hogy a rossz gyermekeknek ne adjanak el belőle; János mester egy-egy helyen meg is állt: talán venni kellene belőle?

Gratulálunk!

Újrajátszom