Hamarosan 20 éves lesz az eTwinning Program, mely 2005-ben indult az Európai Bizottság kezdeményezésére és 2014 óta az Erasmus+ alprogramjaként Európa, sőt mára már a világ egyik legnagyobb online pedagógusközösségeként szervezi hálózatba Európában és – az eTwinning Plus révén – Európán kívül is az innovatív pedagógusok sokaságát, kiemelkedő oktatási élményt nyújtva a résztvevő diákoknak. A mintegy 1 173 122 regisztrált európai pedagógus között közel 4000 magyar résztvevő van, akik évente több ezer projekt megvalósításán dolgoznak. Az eTwinning Program segíti az óvodák, iskolák pedagógusai, diákjai közötti nemzeti és nemzetközi kapcsolatok kialakítását, de a pedagógus alapképzést nyújtó felsőoktatási intézményekkel is együttműködést folytat (eTwinning for Future Teachers program) és a világ legnagyobb online pedagógusközösségének együttműködését a digitális pedagógia és a projektmódszer eszközeivel támogatja
A Code Week 4 All kihívás arra bátorítja Önt, hogy kapcsolja össze tevékenységeit barátok, kollégák és ismerősök által szervezett egyéb tevékenységekkel, és együtt nyerjék el a programozási hét Kiválósági tanúsítványát. A Kiválósági tanúsítvány elnyerésének feltételei a következők:
10 összekapcsolt tevékenység 10 különböző szervező által
vagy
3 ország részvétele Saját egyedi Code Week 4 All kód használata!
CodeWeek4All challenge
evitoth84
Created on October 4, 2024
Start designing with a free template
Discover more than 1500 professional designs like these:
View
Halloween Infographic
View
Halloween List 3D
View
Magic and Sorcery List
View
Journey Map
View
Versus Character
View
Akihabara Connectors Infographic Mobile
View
Mobile mockup infographic
Explore all templates
Transcript
Hamarosan 20 éves lesz az eTwinning Program, mely 2005-ben indult az Európai Bizottság kezdeményezésére és 2014 óta az Erasmus+ alprogramjaként Európa, sőt mára már a világ egyik legnagyobb online pedagógusközösségeként szervezi hálózatba Európában és – az eTwinning Plus révén – Európán kívül is az innovatív pedagógusok sokaságát, kiemelkedő oktatási élményt nyújtva a résztvevő diákoknak. A mintegy 1 173 122 regisztrált európai pedagógus között közel 4000 magyar résztvevő van, akik évente több ezer projekt megvalósításán dolgoznak. Az eTwinning Program segíti az óvodák, iskolák pedagógusai, diákjai közötti nemzeti és nemzetközi kapcsolatok kialakítását, de a pedagógus alapképzést nyújtó felsőoktatási intézményekkel is együttműködést folytat (eTwinning for Future Teachers program) és a világ legnagyobb online pedagógusközösségének együttműködését a digitális pedagógia és a projektmódszer eszközeivel támogatja
A Code Week 4 All kihívás arra bátorítja Önt, hogy kapcsolja össze tevékenységeit barátok, kollégák és ismerősök által szervezett egyéb tevékenységekkel, és együtt nyerjék el a programozási hét Kiválósági tanúsítványát. A Kiválósági tanúsítvány elnyerésének feltételei a következők: 10 összekapcsolt tevékenység 10 különböző szervező által vagy 3 ország részvétele Saját egyedi Code Week 4 All kód használata!