7.o_11.a A kerti jelenet

„Már hogyan is történt, pontosan nem tudom, de valami fügefa alá heveredtem hétrét görnyedten, és szabad folyást engedtem könnyeimnek. Fölszakadtak szemem könnyes patakjai, és ez kedves áldozat volt neked. Nem ugyanezekkel a szavakkal, de ilyen értelemben nyöszörögtem sok mindent feléd:– Meddig még, Uram? »Meddig haragszol még Uram szüntelenül? Ne emlékezzél meg régi gonoszságaimról.« (Zsolt 78,5–8)Éreztem, hogy ezek a gonoszságok béklyóba fognak engem. (…) Aljasságomnak miért nem veti végét mindjárt ez az óra?Így szóltam és szívem keserves szomorúságával zokogtam.”

Augustinus Vallomások c. könyvéből

A kerti jelenet

Szent Ágoston vallomásai 8. könyv XII. fejezet

„És íme, a szomszédos házból hangot hallok. Ének csendül, nem tudom hogyan, mintha fiú vagy leányka mondaná, és többször ismételné:Tolle, lege!Tolle, lege!Vedd föl, olvasd!Vedd föl, olvasd!...Arcom íziben megváltozott. Kutattam rögtön emlékezetemben, akad-e olyan játékféle, amelyben ilyet szoktak énekelni a gyerekek? Egyáltalán nem jutott eszembe, hogy hallottam volna ilyesmit.”

2. rész

A kerti jelenet

Szent Ágoston vallomásai 8. könyv XII. fejezet

„Visszaszorítottam könnyeim patakját és fölugrottam. Csupán arra magyaráztam ezt a szózatot, hogy mennyei parancs zendül most felém: üssem föl a könyvet, és olvassam el a legelőször szemembe ötlő fejezetét. Hallottam ugyanis Antaltól, hogy intést kapott az evangéliumból, pedig egészen véletlenül toppant be annak olvasásakor. Mintha neki mondotta volna a fölolvasott szöveg:»Menj, add el, amid vagyon és oszd el a szegényeknek, és kincsed leszen a mennyekben, és jer kövess engem.« (Mt 19,21) És hozzád tért azonnal erre a csodálatos megnyilatkozásra. Tehát fölajzottan siettem vissza a helyre, ahol Alypius üldögélt, mert ott tettem le az apostol könyvét, midőn fölkeltem onnan. Kezembe kaptam, fölütöttem és csöndben olvastam azt a fejezetet, amelyre először esett a szemem:»Nem tobzódásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem civódásban és versengésben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust, és ne gondozzátok a testeteket a vágyakozásokra.« (Róma 3,13–14)”

3. rész

A kerti jelenet

Szent Ágoston vallomásai 8. könyv XII. fejezet

„Nem akartam már tovább olvasni. Nem is volt erre szükség. E mondat végeztével tüstént a bizonyosság derűje ömlött el szívemben, és a kételkedés minden homálya szertefoszlott.Ujjammal, vagy nem tudom miféle jellel, megjelöltem a könyvet, és azután becsuktam. Arcom nyugodt volt már, amikor Alypiusnak mindent elbeszéltem. Ő pedig ilyeténképpen mondotta el – én ezt nem is sejtettem –, hogy mi ment végbe benne. Kért, mutassam meg, mit olvastam a könyvben. Megmutattam. Ő tovább is figyelt szövegre, mint ahogy én olvastam. Nem is tudtam, hogy mi következik: Íme, ez jött: »Karoljátok fel szeretetben azt, aki gyönge a hitben.« (Róma 14,1) Alypius ezt magára értelmezte, és meg is mondta nekem. Őt azonban ez az intés csak megerősítette. Az erkölcsi fölfogásának igen megfelelő jó szándékhoz és elhatározáshoz – ezen a téren előbb is messze hagyott ő már engem – minden késedelmes habozás nélkül, azonnal csatlakozott.Innét a hírrel anyámhoz siettünk.”

4. rész

A kerti jelenet

Szent Ágoston vallomásai 8. könyv XII. fejezet. Városi István fordítása. Forrás: https://nat2012.nkp.hu/tankonyv/irodalom_9_szoveggyujtemeny/lecke_03_003