Want to make creations as awesome as this one?

Transcript

Konstruktivizmus

A tanulás aktív folyamat, a tanuló konstruálja, építi a tudását.

mint tanuláselmélet

A pedagógus szerepe a facilitálás, a középpontban nem ő van, hanem a gyerek. A gyerekek autonómiájára, kezdeményezésére épít (pl.: megkérdezi mit szeretnének tanulni), és a diákok egyénileg döntik el, hogy hogyan szeretnének tanulni. Igyekszik felmérni, beépíteni a gyerekek előzetes tudását nyitott, kifejtendő kérdésekkel, diszkusszióval. Az interaktív módszerek segítenek valós kontextushoz kapcsolni az újonnan szerzett tudást. Jellemzően a természettudományos tantárgyaknál szokás haszálni, de nem kizárólag.

Bár a cselekvés pedagógiája megalapozásában alkotott nagyot, Jean Piaget a konstruktivizmusnak is az atyja, hiszen ő mondta ki először annak lényegét; a gyermekek a világról alkotott tudásukat maguk konstruálják. Bevezette az asszimiláció és akkomodáció fogalmakat. A gyermek a saját előzetes tudása, meglévő kognitív sturuktúrák segítségével értelmezi az új információkat, megpróbálja "lehorgonyozni".

KOGNITÍV

SZOCIÁLIS

A tudás tehát nem abszolút, hanem egyéni. A tapasztalataink nem közvetlen lenyomatként hagynak bennünk nyomot, hanem értelmezzük, jelentést adunk neki, és a meglévő elképzeléseinkhez próbáljuk hozzákapcsolni. Az valóság létezését tehát nem tagadja a konstruktivizmus, csupán azt mondja ki, hogy a megismerés folyamata szubjektív.

,,Ahhoz, hogy felmérd tudásod igazságát, tudnod kellene, hogy mire jutsz, mielőtt tudnád azt"

A GYAKORLATBAN

A szociális konstruktivizmus atyjának Lev Vigotszkijt szokás tekinteni, aki Piaget elméletét kiegészítette azzal, hogy a tanulást szociális kontextusában vizsgálta, nem mint egyéni felfedezési folyamatot. Szerinte minden funkció először társadalmi szinten jelenik meg, majd egyéni szinten. Hangsúlyozta a nyelv szerepét, mint az egyéni tudások közötti hidat. A nyelv és az általa közvetített sémák társadalmi jelenségek, így a kognitív struktúrák is társadalmilag konstruáltak. Így tehát a tudás nem egyénileg, hanem társkonstruált.

RADIKÁLIS

A radikális konstruktivizmus Ernst von Glasersfeld filozófus nevéhez kötődik. Eszerint az elmélet szerint szubjektív tudáskonstrukciók alkotják teljes belső valóságunkat. Az új tudás is meglévő, szubjektív, személyes tudásra épül, tehát nincs objektív, kontextus nélküli tudás. Nem azt állítja hogy nincs igazság, csak az egyének nincsenek birtokában.

Fogalmi váltás

Hová vezethet az objektív tudás gondolatának elvetése?

Hogy nézne ki egy konstruktivista alapokra helyzett oktatási rendszer?

TÖRZSÖK VERONIKA

Asszimiláció: új információ beillesztése a meglévő sémába Akkomodáció: a séma átalakítása új információ az új tapasztalatnak megfelelően

A konstruktivizmus filozófiája több tudományterületen is megjelenik (pl.: nemzetközi kapcsolatok), és a kutatásról való gondolkodást is meghatározza. A továbbiakban kizárólag a konstruktivista tanuláselméletről lesz szó.

Vigotszkij szerint a fejlődés nem feltétlenül az életkortól függ, hanem attól, hogy a tanuló megkapja-e a hozzá szükséges segítséget környezetétől, mentorától. Bevezette a legközelebbi fejlődési zóna fogalmát, amibe azok a tevékenységek tartoznak, amit a gyerek egyedül nem, viszont segítséggel, "álványozással" képes megcsinálni.

Piaget az emberi fejlődést szakaszokra bontotta, ezeket pedig életkorhoz kötötte: 1) szenzomotoros intelligencia (0-2 év) (2) preoperációs gondolkodás (2-7 év) (3) konkrét műveleti gondolkodás (7-11 év) (4) formális műveleti gondolkodás (11- felnőttkorig)

Fogalmi váltásról akkor beszélünk, ha a tanulnivaló és az előzetes tudás ellentmondásban állnak, a tanuló az előbbit feldolgozza, utóbbihoz lehorgonyozza, és ennek következtében a belső struktúrája átalakul. Pl.: elfogadjuk hogy a Föld egy gömbölyű égitest