A tölgy

Fekete István: A tölgyfa

József Attila-díjas magyar író, számos regény, ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” egyik legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. Fia, ifj. Fekete István közlése szerint apja könyveit legalább 8,7 millió példányban adták ki.

megoldás:

Szia! Hallgasd meg a mesét!!

sárgásbarna színű, nehéz, kemény fa

tölgy:

világszerte több mint 400 fajta tölgyfa létezik

akár 1000 évesek is lehetnek

a világ szinte minden kultúrájában a tölgyfa az a szent fa

a fa jelenti az erőt és hatalmat

a világ egyes részein ez a gyógyulás szimbóluma

Keress leíró részeket!

egy személy, tárgy vagy érzés bemutatása

Amikor a rengő levegő melegen nyalja a zsendülő füvet és a fa alatt kinyitotta már csillagszemét az ibolya.

például:

Keress párbeszédet is! Hogyan jelöljük?

Milyen volt a tölgyfa a különböző évszakokban? Tedd az évszakokat a helyükre!

titokzatos nyomok vezettek el alatta

tavasszal

töredezett csonkjain pihentek meg az előkelő vándorok

nyáron

ott nyílt ki az első ibolya

ősszel

édes, illatos meleg hentergett a vízmosásban

télen

Ellenőrzés (katt a kérdésre!)

Írd a füzetedbe a válasz!

furcsa dolog

Mi történt az egyik tavaszon?

ibolyát szedett

Mit csinált a kislány?

piros rékli

Milyen ruha volt rajta?

Ilona

Mi volt a neve?

elvenni a virágot

Mit akar a fiú?

vékony

Milyen volt a kislány csuklója?

maszatos

Miyen volt a tenyere??

lehullottak

Mi történt a virágokkal??

vonítva

hordta

viaskodik

recsegve

óriás

bozontos

világ

réti

látogatásra

tavaszi

levegő

rengő

füvet

zsendülő

kérgének

durva

Egyik tavaszon aztán furcsa dolog történt. Már messziről láttam, hogy valaki ott van a fám alatt. Ott ül a helyemen, ide hajol, oda hajol – szedi az ibolyámat. – Na, megállj!

Lány volt az illető, hiszen piros réklije szemtelenül világított a tavasz lágy színei között. […] – Mit csinálsz itt? A kislány rám nézett. – Nem látod? – Ez a mi fánk – dobbantottam –, s ami alatta van, az is a miénk! – A virág is? – Minden. Kösd össze azt az ibolyát, és add ide! Ilona – akivel mellesleg egy osztályba jártam – szelíden megingatta kis kontyát. – Nem adom. Elkaptam csuklóját – olyan vékony volt, mint a veréb lába –, jól megszorítottam. A maszatos kis tenyér kinyílt, a kék virágok lehullottak a földre. Ilona meg se mozdult, csak lehajtotta a fejét. Arcát tenyerébe borította, és pihés tarkóján ragyogni kezdett a tavaszi nap. A világ elködösödött előttem, s a szívemben ősz lett egyszerre. Az öreg tölgy ágai közt szi

Mesélj a képről!

Játsszátok el a párbeszédet!!

Ilona meg se mozdult, csak lehajtotta a fejét. Arcát tenyerébe borította, és pihés tarkóján ragyogni kezdett a tavaszi nap. A világ elködösödött előttem, s a szívemben ősz lett egyszerre. Az öreg tölgy ágai közt sziszegni kezdtek a tavalyi száraz levelek, mohás, szép oldalán valami ronda, nagy hernyó mászott. Mögöttem elhallgatott a réti pacsirtaszó, s előttem sírt az a kis piros rékli, hangtalanul, mint maga a bánat. Még fogtam a kezét, de ez a fogás olyan volt már, mint a bársony. – Ne sírj! – dadogtam –, hiszen csak tréfáltam. Vidd el a virágokat… Majd összeszedem… – Nem kell – suttogta –, és most elmegyek. Felállt, lesimította a kötényét, és könnyben úszó szemével a földet nézte.

"a szívemben ősz lett egyszerre"

"sziszegni kezdtek a tavalyi száraz levelek"

"ronda, nagy hernyó mászott"

"Még fogtam a kezét, de ez a fogás olyan volt már, mint a bársony."

– Elmegyek – mondta, de nem indult el. – Mondtam, hogy tréfáltam. Legalább addig várj, amíg összeszedem az ibolyáidat. Van szép madzagom is – piros! –, azzal kötjük meg. Köténye sarkát sodorgatta. Vállára tettem a kezem, és kicsit elmosolyodtunk. – Itt a madzag, de üljünk le már… Ilona kötözte a kis csokrot. A vén tölgy koronája zsongott, mint a távoli muzsikaszó, s a szívemben benne volt az egész tavaszi világ. Aztán csak ültünk. A kislány játszadozott a csokorral, aztán félénken a kezembe tette. – Neked adom…

– Elmegyek.

– Nem kell!

– Itt a madzag, de üljünk le már…

-Vidd el a virágokat…

Van szép madzagom is – piros!

– Neked adom…

-Ne sírj!

Csupa erősség, csupa pompa, dereka soha nem hajolna, és kérge kemény, mint a kő. S zélvésznek zúgva kiált vissza, gyökere a mélység vizét issza, és rajta nem fog az idő. Fájából lesz a hordódonga, faragott kapuk díszes gombja, fürge kerékben a küllő. Mindenütt, ahol helyt kell állni, viharral, vésszel szembeszállni, a tölgy, csak a tölgy az első. Odvában mégis mókus fészkel, tört ágán madár alszik éjjel, a makk ül kis csészéjében. Őrködik százezer virágon, alatta vándor alszik nyáron, és nem fél soha, csak télen... Testét a fagy összehúzza, ágát zúzmara összezúzza, jaj!, a fejsze is megvillan, megreszket akkor, keseredten nagyot kiált, és elesetten rázuhan a hóra holtan.

Fekete István: Tölgy

puzzle

• 5
• 4
• oui