A nemzetközi helyzet fokozódik

"a nemzetközi helyzet fokozódik"

A magyar evangélikus egyház külkapcsolatai 1958 után

Start

Bevezetés és tartalom

Ebben a kis összeállításban megkíséreljük bemutatni a Kádár-kori magyar evangélikus egyházvezetés nemzetközi munkáját. Elsőként a korszak nagy protestáns világszervezeteit kell ehhez megismerni, majd rátérünk a tényleges külügyi munkára. Előzményként javasoljuk, hogy ismerkedjenek meg Ordass püspök életútját bemutató összeállításunkkal, ugyanis az ő másodszori félreállítása jelentette az első nemzetközi egyházi problémát, amelyet 1958 után kezelni kellett.

05

08

01

A nemzetközi szerep fokozódik

A Lutheránus Világszövetség

A szocialista kísérlet: KBK

02

09

06

Egy teológus –Genfben

Nehézségek '58 után

Az LVSZ nagygyűlései

10

03

07

Ökumenizmus és EVT

"Az Ordass ügy Helsin- kiben meg fog oldódni"

Az LVSZ Budapesten

11

Impresszum

04

Az EVT nagygyűlései

a LUtheránus világszövetség

A Föld evangélikusságának legnagyobb, világméretű nemzetközi szervezete a Lutheránus Világszövetség (LVSZ, angolul: Lutheran World Federation – LWF). Jelenleg 99 országból több mint 77 millió lutheránus felekezetű egyháztag tartozik a szervezethez. Központja Genfben található. Az LVSZ élén egy elnök, változó számú (jelenleg hét) alelnök, a főtitkár és a végrehajtó bizottság áll. A szervezet feladata nem a tagegyházak irányítása, hanem a közös célok és tevékenységek (pl.: misszió, segélyezés) koordinálása. A tisztségviselőket meghatározott időre választják, az elnökséget és a végrehajtó bizottságot a szövetség nagygyűlésein, a főtitkárt ehhez képest egy szükebb körű testület választja meg, az elnökválasztáshoz képest időbeli eltéréssel (ez változó, mivel a főtitkárok már többször lemondtak mandátumuk vége előtt). Íratlan szokás, hogy az LVSZ elnökét az a régió adja, ahol a nagygyűlést megrendezik, de 1997-ben és 2010-ben másképp jártak el (Hongkongban német, Stuttgartban pedig palesztin püspököt választottak elnökké).

Az LVSZ 1947-ben tartotta alakuló nagygyűlését a svédországi Lundban. Az alapító 47 egyház 26 országból gyűlt össze, köztük volt a Magyarországi Evangélikus Egyház is, amelynek delegáltját, Ordass Lajos bányakerületi püspököt az LVSZ egyik alelnökévé választották. Az elnökséget Anders Nygren svéd püspök nyerte el, a főtitkári posztot pedig az amerikai Sylvester C. Michelfelder. Az LVSZ kezdeti éveiben-évtizedeiben a legfontosabb (elnöki, ill. főtitkári) pozíciókat a nagy történelmi hagyományokkal bíró észak- és nyugat-európai, valamint a gazdag amerikai egyházak adták. Idővel azonban az önállósuló afrikai országok időközben belépő lutheránus egyházai is olyan befolyásra tettek szert, hogy 1977-ben megválasztották az első afrikai (tanzániai) elnököt, Josiah Kibira püspököt.A világszervezet nagygyűléseit előbb ötévente tartották (1952: Hannover, 1957: Minneapolis), majd fokozatosan átálltak a hétévenként tartandó világgyűlésekre (1963: Helsinki, 1970: Évian, 1977: Dar es-Salaam, 1984: Budapest, 1990: Curitiba, 1997: Hongkong, 2003: Winnipeg, 2010: Stuttgart, 2017: Windhoeck).

Anders Nygren (1890–1978) lundi püspök, a Lutheránus Világszövetség első elnöke Forrás: Riksarkivet/Wikimedia Commons

az lvsz nagygyűlései

A Lutheránus Világszövetség megalakulása (1947) után a hagyományosan evangélikus többségű területeken rendezték meg a szervezet első nagygyűléseit, de idővel Ázsia, Afrika és Dél-Amerika, illetve Magyarország révén a kelet-közép-európai régió is csatlakozott a rendezők közé.Az 1970. évi világgyűlés különlegessége volt, hogy eredetileg a vasfüggöny keleti oldalán, a Német Demokratikus Köztársaságban szerették volna megtartani, a keletnémet állam azonban lemondta a rendezést. Ezt követően a brazíliai Porto Allegrét szemelték ki, ezúttal viszont az LVSZ gondolta meg magát az emberi jogoknak a dél-amerikai országban tapasztalható megsértése miatt. Ezt követően "ugrott be" a Genfhez közeli francia város, Évian. A harmadik világban végül 1977-ben (Dar-es-Salaam), a vasfüggönytől keletre pedig 1984-ben rendezték meg az első világgyűlést (Budapest).

ökumenizmus és evt

Az Egyházak Világtanácsa nevű szervezet két ökumenikus mozgalomból fejlődött ki, amelyek az első világháború alatt, vagy azt követően kezdődtek meg. A Life and Work (Élet és munka) mozgalmat Nathan Söderblom uppsalai (Svédország) evangélikus érsek indította el azzal, hogy a világháború alatt felhívta a protestáns egyházak vezetőit, hogy járjanak közbe kormányaiknál a béke érdekében. A mozgalom a felekezeteket elválasztó hitvallásokat kicsit a háttérbe tolva inkább azokra a gyakorlati tevékenységekre helyezte a hangsúlyt, amelyet a keresztény egyházak többsége feladatának érzett. 1925-ben Stockholmban nemzetközi konferenciát tartottak, amelyen a nagy és kisebb protestáns felekezetek (evangélikusok, reformátusok, anglikánok, baptisták, metodisták) mellett az ortodoxok is részt vettek. A Faith and Order (Hit és egyházszervezet) nevű mozgalom az anglikán egyházakból indult ki, akik megpróbáltak valamilyen tanbéli szintézist is létrehozni, de mivel ez nem sikerült, inkább ők is a gyakorlati tevékenységre helyezték a hangsúlyt. Első nagy konferenciájuk 1927-ben volt Lausanne-ban.

Nathan Söderblom uppsalai érsek (Evangélikus Országos Levéltár)

Ezek az ökumenikus mozgalmak arra sarkallták a protestáns egyházakat, hogy közös szervezetet hozzanak létre az együttműködésre. Hosszú előkészítő munka után 1948-ban Amszterdamban fogadták el az Egyházak Világtanácsa (World Council of Churches) alkotmányát. Az EVT legfontosabb tagsági kritériuma Jézus elfogadása Istennek és Üdvözítőnek, emiatt 1961-ben ortodoxok is csatlakoztak hozzá. A katolikus egyház azonban azóta sem csatlakozott, viszont miután XXIII. János pápa a II. vatikáni zsinattal (1962–1965) "friss levegőt" engedett be egyháza ablakán, a korábbi merev elutasítás helyett együttműködés vette kezdetét (1961 óta küldenek megfigyelőket), 1969-ben pedig a pápa is Genfbe látogatott. A magyarországi evangélikus, református és baptista egyház 1948-tól tagja az EVT-nek. A szervezet Központi Bizottságának 1956. évi, Galyatetőn tartott ülése adta meg a végső lökést a tisztségéből 1950-ben törvénytelenül eltávolított Ordass Lajos püspök rehabilitálásához. A későbbiekben evangélikus részről Káldy Zoltán püspök, Ottlyk Ernő püspök és Nagy Gyula teológiaprofesszor kaptak fontos szerepet az EVT szervezetében.

Az 1956. évi galyatetői ülés emblémája (Evangélikus Országos Levéltár)

Az egyházak világtanácsának nagygyűlései

1948 Amszterdam, Hollandia

2006 Porto Allegre, Brazília

1991 Canberra, Ausztrália

1961 Újdelhi, India

1975 Nairobi, Kenya

1998 Harare, Zimbabwe

2013 Puszan, Dél-Korea

1983 Vancouver, Kanada

1968 Uppsala, Svédország

1954 Everston, Illinois, USA

A szocialista kísérlet: KBK

A Keresztyén Békekonferencia csehszlovák és német egyházi vezetők 1958-tól tartott előkészítő ülései után 1961-ben Prágában alakult meg az I. Keresztyén Békegyűlésen. Hivatalos célja a tömegpusztító fegyverek árnyékában immár az egész emberiség létét fenyegető háborúk elleni "küzdelem" és a béke megőrzése volt, valójában azonban legfontosabb feladata a szocialista államok egyházpolitikájának népszerűsítése volt. A kelet-európai egyházak testületileg léptek be a KBK-ba, nyugatról viszont jellemzően egyének kérvényezték felvételüket. 1968-ig Josef Lukl Hromádka prágai evangélikus teológiaprofesszor volt a szervezet elnöke, majd Nyikodim leningrádi ortodox pátriárka, utolsóként pedig, 1978-tól Tóth Károly református püspök. 1968 más szempontból is változást jelentett a KBK életében: a prágai tavasz leverése után a nyugati résztvevők túlnyomó többsége kiábrándult és szakított a szervezettel, amely végül a keleti blokk összeomlása idején szűnt meg. A Magyarországi Evangélikus Egyház az Országos Presbitérium döntése következtében 1990. március 21-én lépett ki a KBK-ból.

KBK nagygyűlés Prágában (Evangélikus Országos Levéltár)

nehézségek '58 után

Ordass Lajos püspök 1958. évi eltávolítása érezhető mélypontot jelentett a Magyarországi Evangélikus Egyház nemzetközi kapcsolataiban. A Lutheránus Világszövetség évekig napirenden tartotta 1957-ben újraválasztott alelnöke ügyét, a "regi-új" magyar egyházvezetésnek ilyen körülmények között kellett valamiféle "modus vivendit" kialakítania a világszervezettel. A teljes elzárkózás fel sem merült, ugyanis a forradalom leverése miatt a nyugati világban ugyancsak rossz megítélésű kádári államvezetés elvárta az egyházaktól (elvárta már Ordass püspöktől is), hogy jó hírét vigyék a világba és számítottak az egyházi szervezetek által hazánkba juttatott segélyekre is. Az ENSZ 1963-ig napirenden tartotta a magyar ügyet. A kapcsolatok újjáépítésében nagy szerepet szántak az 1958-ban megválasztott Káldy Zoltán püspöknek, akinek ez a diplomáciai szerepkör ekkoriban még merőben új volt, de 1958-ban mégis őt kérte meg az Állami Egyházügyi Hivatal, hogy dolgozza ki az evangélikus egyház külkapcsolataira vonatkozó terveit.

A magyar püspökök levele Lund-Quist LVSZ -főtitkárnak a Világszövetség magyar egyháznak juttatott és juttatandó segélyeiről (1959. március 6.) (Evangélikus Országos Levéltár)

A kezdeti nehézségeket jól illusztrálta, hogy az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches) 1959. évi alakuló nyborgi (Dánia) nagygyűlésén, ahol egyébként a magyar delegáció teljesen elszigetelődött a Heins Heinrich Harms püspök megválasztása elleni küzdelme miatt. Ebben a választási harcban Vető Lajos püspök fel sem szólalhatott, ugyanis azzal fenyegették meg, hogy abban az esetben felolvassák 1956. évi lemondó nyilatkozatát, amelyet az Egyházak Világtanácsának írt. Ez a dokumentum akkoriban már nyilvánosan elérhető volt, Lilje hannoveri püspök már leközöltette a sajtóban, a nyilvános felolvasás azonban így is nagyok kínos lett volna a jelen lévő Vető püspök számára. Káldy viszont az utolsó napon felszólalt a technikai haladással és az atomkérdéssel kapcsolatban, ennek sikere pedig megmentette a magyar delegációt a kudarctól. Nem sokkal később Bécsben az LVSZ vezetőségével tárgyalt, immár Vető nélkül, ahol hangsúlyozta a magyar egyház ragaszkodását az LVSZ-hez, de kérte, hogy az Ordass-ügy kapcsán legyenek nagyobb belátással, hiszen a magyar egyháznak a proletárdiktatúrában kell élnie és azzal együttműködnie. Konszenzuskereső álláspontja hatással volt a világszervezet vezetőire, akik bizonyos feltételek mellett továbbra is támogatták magyarországi hittestvéreiket.

Káldy püspök egyik felszólalása Nyborgban a béke és a leszerelés kérdésében (1959)(Evangélikus Országos Levéltár)

"Az Ordass ügy Helsinkiben meg fog oldódni"

1959. évi egyházdiplomáciai sikerei után a nemzetközi egyházi szervezetekkel való aktív kapcsolattartás lényegében a fiatal új püspökhöz, Káldy Zoltánhoz került, még az EVT-ben is, noha ott Vető Lajos tagja volt a világtanács Központi Bizottságának. A Magyarországi Evangélikus Egyház elszigeteltségét először az EVT-ben sikerült enyhíteni. Már 1959–1960-ban mutatkoztak jelei ennek a folyamatnak, de a végső sikert az hozta el, hogy az 1961. évi, Újdelhiben tartott nagygyűlésen számos ortodox egyház csatlakozott a szervezethez, így jelentősen megnőtt a szocialista államokból érkező tagegyházak súlya és érdekérvényesítő képessége. Ezen a gyűlésen Káldyt beválasztották az EVT Központi Bizottságába, Vető helyére, azaz a fennálló nehézségek ellenére az egyházvezetés biztosítani tudta a magyar KB-tagságot. Az LVSZ-szel való jó viszony korántsem állt helyre 1959-ben Bécsben, ott csak azt sikerült elérni, hogy a magyar egyház a világszövetség tagja maradhasson. Franklin C. Fry LVSZ-elnök rajta tartotta a szemét a Magyarországról érkező híreken és időnként arra buzdította Káldyt, hogy tanúsítson nagyobb ellenállást a túlzó állami követelésekkel szemben. Az idő múlása mindazonáltal Káldynak kedvezett, a magyar egyház képviselőjeként egyre több ponton kapcsolódhatott be az LVSZ munkájába, 1961-ben az EVT KB-tagságot is LVSZ-támogatással nyerte el.

A magyar egyház mondott nemet Ordassra – részlet egy svéd napilap cikkének magyar nyelvű fordításából (Evangélikus Országos Levéltár)

Hogy mennyit fordult a világ 1958 óta, az az 1963. évi, Helsinkiben tartott LVSZ-nagygyűlésen derült ki. Félreállítása ellenére ugyanis Ordass Lajos még mindig a világszövetség első alelnökének számított, ügyét bármikor elővehették, kínos helyzetbe hozva a magyar küldötteket. 1963-ban azonban tisztújításra került sor, Káldy pedig immár elég erősnek érezte pozícióját ahhoz, hogy az Ordass-ügyet a saját (illetve a Kádár-rezsim) szája íze szerint oldja meg. A nagygyűlésnek különös pikantériát adott, hogy mindkét 57–58-ban félreállított magyar püspököt meghívták Helsinkibe. Ordasst azért, mert leköszönő alelnök volt, Túróczy Zoltánt pedig azért, mert a Helsinki Egyetem teológiai fakultása tiszteletbeli doktori címet kívánt neki adományozni. Túróczy kiutazását nem engedélyezték, ami miatt a magyar küldöttség fogadása nem a legbarátságosabb légkörben zajlott le. Ordass esetében viszont egyes hírek szerint Kádár János – informálisan – megszellőztette, hogy ha a magyar egyház beválasztja a Helsinkibe induló delegációba, akkor az állam nem fog akadályt támasztani.

Részlet az LVSZ tisztújító közgyűlésének jegyzőkönyvéből. A végrehajtó bizottságból kikerült egyházvezetők között első helyen Ordass Lajos neve olvasható. (Evangélikus Országos Levéltár)

Ez megnyugtatta a külföldieket, viszont egyértelműen jelezte az evangélikus egyházvezetés felé, hogy nekik kell "elvinniük a balhét": Ordass nem szerepelhet a delegáció névsorában és akkor nem lesz mire nemet mondani. A nagygyűlésen ez sokak szemében visszatetszést keltett, a magyar delegáció azonban a háttérben már egyeztetéseket folytatott az LVSZ vezetőségével, hogy elkerüljék a nyilvános botrányt. A tét az volt, hogy a leköszönő magyar alelnököt ne válasszák be, mint szokás, az LVSZ Végrehajtó Bizottságába. Káldy szerint ez azzal járt volna, hogy a magyar delegáció a nagy nyilvánosság előtt be kell hogy jelentse kilépését az LVSZ-ből. További gondot jelentett, hogy formálisan épp Káldyra hárult volna a feladat, hogy Ordasst VB-tagságra javasolja (vagy ne javasolja), egy ausztrál küldött azonban – terv szerint – megelőzte őt, és indítványozta, hogy az idős és visszavonult Ordass Lajost ne terheljék újabb feladatokkal. Káldynak ezután már csak helyeselnie kellett, az Ordass-ügyet elsimították. (Vagy csak a szőnyeg alá söpörték, amit az is jelez, hogy az 1984. évi nagygyűlés előtt az LVSZ-elnökségre készülő Káldynak nyilvánosan meg kellett követnie akkor már elhunyt püspöktársát). A sajtó azonban már 1963-ban sem volt olyan diszkrét, mint az LVSZ. Rákérdeztek, hogy milyen vallásszabadság az, ha nem adnak kiutazási engedélyt a püspököknek. Káldy válasza röviden arról szólt, hogy Ordass jelenléte csak parttalan vitákhoz vezetett volna, Túróczy Zoltán pedig kvázi háborús bűnös, egyébként pedig jó volna, ha a magyar evangélikus egyházzal kapcsolatban egyéb kérdéseik lennének és nem folyton a két "nyugdíjas" püspök ügyét firtatnák.

a nemzetközi szerep fokozódik

A helsinki LVSZ-nagygyűlést követő két évtized a magyar evangélikus egyházvezetés szempontjából példátlanul sikeres volt külkapcsolati és egyházdiplomáciai szempontból. 1966 végén Káldy Zoltán örömmel számolt be arról, hogy a megelőző két évben megerősödött az együttműködés az osztrák és a finn testvéregyházakkal. Utóbbival 1966-ban indult újra a két világháború közt működő ösztöndíjas csereprogram, bár a Kukkonen-ügy (lásd az Ordass püspök életét bemutató összeállításunkat!) miatt a hetvenes években már nagyon megválogatták, ki jöhet hazánkba. Emellett a két egyház kölcsönösen lehetőséget adott a másik félhez történő félhivatalos kiutazásokra, amelyek tulajdonképpen nyaralások voltak. Az 1986 előtti két évtizedben mintegy hatvan magyar lelkészházaspár látogatott Finnországba, tucatnyi finn lelkészházaspár pedig Magyarországra.

Koren Emil esperes, a finn kapcsolatok építésének egyik "motorja" (Evangélikus Országos Le-véltár)

Paavo Kettunen finn cserediák a Teológiai Akadémia tanévnyitóján (1976) (Evangélikus Országos Levéltár)

A finn kapcsolatok ápolása világpolitikai szempontból is fontos volt, hiszen 1969-ben jelentős fegyverzetkorlátozási tárgyalások indultak meg az USA és a Szovjetunió között Helsinkiben, az egyházdiplomácia pedig lehetőséget adott a feleknek arra, hogy a sajtónyilvánosságnak kevésbé kitett módon üzenhessenek egymásnak. 1965-ben az egyik LVSZ-bizottság Budapesten ülésezett (a világszervezet történetében először!). 1966-ban a korábban disszidensnek bélyegzett nyugati emigrációs magyar lelkészeket is megszólították, a közeledésre pedig többen is (pl.: Vajta Vilmos, Brachna Gábor, Leskó Béla) kedvezően reagáltak. Az első sikereket a prágai tavasz eseményei miatt erős visszaesés követte, az amerikaiak előírták a náluk szolgáló magyar lelkészeknek, hogy otthoni látogatásaik során csak magánemberként tehetnek és mondhatnak bármit, egyházuk nevében nem. Áttörést Káldy püspök 1976. évi amerikai útja hozott. 1977-ben Káldy tagja lett az LVSZ Végrehajtó Bizottságának (ahol 1963-ban inkább lemondtak a magyar jelenlétről, csak hogy ne Ordasst válasszák be), emellett további négy magyar lelkész szerzett helyeket a különböző LVSZ-bizottságokban. Az Európai Egyházak Konferenciájának teológiai igazgatója a későbbi püspök, Nagy Gyula lett. A magyarországi evangélikusság tehát a világ evangélikus lakosságán belüli számarányát jelentősen meghaladó befolyást szerzett a protestáns világszervezetekben a hetvenes években.

Nagy Gyula (Evangélikus Országos Levéltár)

Híradás Káldy püspök vendégeskedéséről a moorheadi (Minnesota, USA) Trinity Churchben

Hozzá kell tenni, hogy Káldy püspök tudatosan nagy hangsúlyt fektetett a külügyi munkára, 1966 januárjában – az Állami Egyházügyi Hivatal felügyeletével – felállt egy külügyi bizottság, az akkor még a maihoz képest igen alacsony létszámmal dolgozó országos irodán belül külön külügyi szolgálatot szerveztek állandó külügyi titkárral (1970-től, előbb Harmati Béla, majd Reuss András, Szentpétery Péter), és többnyire azt is megoldották, hogy Genfben, vagyis az LVSZ és az EVT székhelyén se az emigrációhoz tartozó Vajta Vilmos legyen az egyetlen magyar. 1967-től kezdve előbb Harmati Béla, majd 1971–1980 között Nagy Gyula, végül 1980-tól 1987-ig ismét Harmati volt ott jelen, mégpedig az LVSZ alkalmazásában, azaz nem csak a magyar egyház által delegált "külsős vendégként". A genfi magyar álláshely létrehozása évekig tartó munka eredménye volt, ennek érdekében igyekeztek minél jobb viszonyba kerülni Paul Hansennel, az LVSZ Kisebbségi egyházainak dán származású titkárával, akit 1966-ban Budapesten a Teológiai Akadémia díszdoktorává avattak. A jelentősebb nemzetközi konferenciákon is mindig volt egy-két magyar küldött, még a fiataloknak szólókon is.

Paul Hansen (b) Budapesten, mellette Reuss András külügyi titkár (j) tolmácsol (1978) (Evangélikus Országos Levéltár)

A Káldy-féle egyházvezetés külkapcsolati eredményei azonban az 1980-as évekig nem tudtak kisugározni az egész hazai evangélikusságra. Sok egyháztag számára az LVSZ egészen addig nem mondott semmit, amíg az 1980-as évek első felében el nem kezdték őket tudatosan felkészíteni a közelgő budapesti világgyűlésre. Szintúgy hiányosak voltak, nem csupán az egyszerű egyháztagok, de akár még a presbiterek ismeretei arról, hogy a világ evangélikussága hol tart éppen a világmisszió terén, honnan kell vendégekre számítaniuk, amikor eljönnek a nagygyűlés hetei. Annak ellenére – tehetjük hozzá –, hogy a magyar egyházvezetésnek igen fontos volt a kapcsolattartás a harmadik világbeli hittestvérekkel is, Káldy 1977-től kezdve az LVSZ-ben Josiah Kibira elnök közvetlen munkatársaként nagy tekintélyt szerzett azon harmadik világbeli képviselők előtt is, akik épp a második (azaz a szocialista) világbeli egyházak rovására szerették volna pozícióikat erősíteni.

Dr. Josiah Mutabuzi Kibira, az LVSZ tanzániai szárma-zású elnöke (1977–1984) (Evangélikus Országos Levéltár)

egy teológus – GENFBEN

Egy 1963. évi ügynökjelentésben a következő szerepelt:

"A magyar egyházi emigrációból egyedül Vajta csinált karriert, gyökértelen helyzetében a dollár tartja benne az egyensúlyt." "Emberileg, egyénileg az a benyomás alakul ki róla, hogy gyökértelen, zavaros helyzetben van. Magyarnak vallja magát, de svéd állampolgár, svéd nő a felesége, mégis Genfben élnek, gyerekeik is nyelvzavarban nőnek fel."

Ki volt ez a Vajta, pontosabban Vajta Vilmos, akiről "Szamosi" a fentebbi, nem éppen elismerő szavakat írta? Wagner Vilmos néven született 1918-ban, nevét az Anschluss hatására, a nácizmus térnyerése elleni tiltakozásként magyarosította. 1940-ben szentelték evangélikus lelkésszé és kiemelkedő tehetségének hála a következő évben svéd ösztöndíjat nyert, így a II. világháborút a semleges Svédországban vészelhette át.

Miután ösztöndíja folyósítását megszüntették, a menekültek, különösen a Svédországba menekült magyarok között fejtett ki aktív lelkipásztori munkát. Stockholmi, uppsalai és lundi tanulmányok után végül 1952-ben védte meg teológiai doktori értekezését. A következő évben – mindössze 35 évesen – megválasztották a genfi székhelyű LVSZ Teológiai Osztálya igazgatójául, 1964-től 1981-ig pedig az LVSZ strasbourgi Ökumenikus Kutatóintézetének volt az igazgatója. Ilyen minőségében meghívták a II. vatikáni zsinatra is. Magas pozíciói miatt a magyar állambiztonság szemmel tartotta, főleg azért, mert Vajta – kritikái fenntartása mellett – igyekezett kiegyensúlyozott kapcsolatot tartani a magyar egyházzal is. 1965-től még azt is komolyan fontolgatták, hogy Blackbird Thomas fedőnéven beszervezik, erről azonban letettek, mert rá kellett jönniük, hogy Vajta olyan tudós, aki nem szereti beleártani magát az egyházpolitikába. Nyugdíjazását követően 1998-ban bekövetkezett haláláig Svédországban élt. Hagyatékának egy része az Evangélikus Országos Levéltárba került.

Vajta Vilmos (1990)(Evangélikus Országos Levéltár)

AZ LVSZ BUDAPESTEN

A Káldy-féle egyházvezetés legnagyobb nemzetközi diplomáciai sikere egyértelműen a Lutheránus Világszövetség 1984. évi megrendezése volt, amelyen Káldy Zoltánt a világszervezet elnökévé választották. Az eseményeket szakértők és szemtanúk segítségével próbáljuk meg felidézni, emellett, alább meg lehet tekinteni néhány korábbi magyar és angol nyelvű dokumentumfilmet.

LWF DOKUMENTUMFILM

Húsz év után I.

HÚSZ ÉV UTÁN II.

Köszönjük a megtekintést!

Készítette: Csermelyi József Köszönjük a filmben közreműködők segítségét.

Irod.: Ittzés Ádám: Ottlyk Ernő állambiztonsági tevékenysége. In: Háló: Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945–1990. Egyházvezetők 1. Szerk.: Mirák Katalin. Bp. 2014. 436–523. Kertész Botond: Káldy Zoltán állambiztonsági tevékenysége. In: Háló: Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945–1990. Egyházvezetők 1. Szerk.: Mirák Katalin. Bp. 2014. 218–280. Korányi András: Hanem szeretni is. Káldy Zoltán püspöki szolgálata itthon és külföldön. Bp. 2012. Koren Emil: Testvéreink északon. Bp. 1986. Mirák Katalin: Hálozatos élet. Harmati Béla egyházi szolgálata és állambiztonsági működése emlékek és iratok tükrében. In: Háló: Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945–1990. Egyházvezetők 2. Szerk.: Mirák Katalin. Bp. 2020. 203–631. Mirák Katalin (összeáll.): Állambiztonsági dokumentumok Harmati Béla hálózati tevékenységéről (1963–1989). In: Háló: Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945–1990. Egyházvezetők 2. Szerk.: Mirák Katalin. Bp. 2020. 633–781. Reuss András: Vajta Vilmos (1918–1998). Emigráció és haza a teológus életében. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem jubileumi konferenciáján St. Georgen/Ausztria, 2009. április 30-án és az ETA évfolyam-találkozón, Révfülöp, 2009. május 13-án tartott előadás szerkesztett és kiegészített változata. Kézirat lezárása: 2009. július 6. https://medit.lutheran.hu/files/2010_reuss_andras_vajta_vilmos.pdf (2021.07.13.) "Szamosi"-dokumentumgyűjtemény. In: Háló: Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945–1990. Egyházvezetők 1. Szerk.: Mirák Katalin. Bp. 2014. 524–671.

Támogatta az