Szabadulószoba - 5. osztály

Van elég bátorságod?Jól vág az eszed? Ha készen állsz, segíts a hősünknek!

Szokványos este volt. Anyának köszönhetően az ízlésesen terített hidegtálas vacsorát az utolsó morzsáig elpusztítottuk, majd mindenki ment a dolgára. A nővérem elfoglalta a fürdőszobát, ahonnan egy óra múltán is esélytelen kirángatni az arcmaszktól és a feje búbján csúcsosodó trollszerkezetű hajtól felismerhetetlenné vált emberutánzatot. Apu beült a relaxfoteljébe, kezébe vette a távirányítót, és a 2 perc alatt 160 csatornát végigkapcsolgató, dörmögő hangfoszlányokkal teletűzdelt versenynyomogatás hajrájában kifulladva konstatálta: „már megint nincs semmi érdekes ebben a tévében”. Ilyenkor jól jön a kütyü, vagyis a nem éppen okosan használt telefonja, amelyen egy amőbajáték és a Facebook szárnyán eltűnik Csendország bugyraiban. Anya, szegény anya, még a konyhában görnyedt, hogy másnap reggel ne a hangyáktól hemzsegő padló várja. Valamikor, valahogy ő is biztosan megpihen.

Én pedig elfoglaltam méltó helyem az emeleten lévő birodalmamban, hogy még az utolsó futamokat végigpörgessem a kedvenc online játékomban. Fél órát szántam eme nemes tevékenységre, de az idő már megint behúzott a csőbe. Egyszerűen körbe-körbe forog a kis nyavalyás, anélkül, hogy betérne hozzám, és hahózva csöngetne a fülemben ekképp: „hahó, itt vagyok, megjöttem”. Akkor bizony egyszerűbb lenne eltalálni, hol a vége a mindig utolsó futamnak. Anya ebben nagy segítség, próbálja utánozni az időt, habár ő jóval hangosabb és ijesztőbb. A "mindjárt" szlogent ilyenkor már nem szoktam elsütni. Kikapcsolom a gépet, bebújok a 90*200-as ágyamba, amit sokszor csak fele akkorának érzek, megpaskolom a párnámat, biztosítva magam affelől, hogy nem lapul egyetlen büdösbogár sem alatta, és álomba repítem az elmémet.

Nos, így történt, hogy az álomhajó elvitt a 6. osztályba. Itt megemlíteném, hogy vihetett volna akár a 7.-be vagy a 8.-ba is, de hogy éppen a legkritikusabb osztály közé pottyantam, ez nem kecsegtetett semmi jóval. Tehát ott ültem egyedül a padban, a 6.-ban, barát nuku, és még az órarend sem kedvezett, hiszen a rettegett matematikatanár lépett be. Fel sem eszméltem, és már a házi feladatot kérte rajtam számon, majd ripsz-ropsz bevágta az egyest. Mondanom sem kell, egész órán szívta a vérem. Szünet nélkül jött a második, a harmadik és az azt követő órák végtelennek tűnő egymásutánja. Szinte már azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány - habár ez mostanság trendi. Szerettem volna, ha vége lenne, felkelnék, nem akartam tovább egy percet sem maradni, de képtelen voltam felébredni. Küzdelmem közepette Tűzgagó jelent meg, tudod, a Tündér Lala történetéből. (Ha nem ismered, mindenképp olvasd el!)

Neki soha más tennivalója sincs, mint fűteni a csöveket. Beszélnie sem kell senkivel, így nagyon hálás voltam, hogy velem kivételt tett. Kissé fura akcentussal elmagyarázta, hogy senki más nem segíthet rajtam, csak egy számomra ismeretlen 5. osztályos diák, aki képes öt akadályt leküzdve megszerezni a varázsigét, amivel kiszabadulhatok a rémálom fogságából. Nagyszerű - gondoltam magamban. Vajon ki fog rám találni? Itt rekedtem, egy szörnyű álom kellős közepén, ahol újra és újra megismétlődnek az események, melyek csöppet sem kellemesek. SEGÉLYKIÁLTÁS! Ha ezt olvasod, és csak egy kicsit is tudsz segíteni, ne habozz! Szerezd meg a varázsigét, s a jutalmad nem marad el! Képes vagy rá? Indulj a nyílra kattintva!

Ki vagy te? Miért zavarsz? Ha nem akarod az üstben végezni, küzd le az akadályokat! Indulj!

5.

4.

2.

3.

1.

Micsoda bátorság, micsoda észjárás! Nincs más hátra, mint a megszerzett varázsigét IDE írnod.

Kérem a varázsigét!

XXXXXX

Fantasztikusan megálltad a helyed! A varázsige a nevem, ma a legboldogabb srác a világon. Ahogy felébredek, első dolgom lesz megkeresni a tanárodat, s bármi áron kisajtolok belőle egy jeles osztályzatot. Hálám jeléül fogadd el az ötöst! Én pedig igyekszem nem elaludni - legalábbis nem ilyen mélyen...