Az eltűnt tojásfestékek
írta: Ágnes Tóth-Pliska
Közeledett a Húsvét. Pamacs, a mezőszéli házikóban élő nyuszi már napok óta ki sem látszott a munkából. Napestig csak tojást festett. Reggeli után ismét előkészítette az ecseteit, és a tojásokat. Bement a kamrába, hogy előszedje a gondosan elpakolt festékeket is. De riadtan fedezte fel, hogy azok eltűntek!
Azonnal kiszaladt a házából és szólt a szomszédos
vackorfa tövében élő Gombócnak, a sün fiúnak
hogy hatalmas baj van!
Gombóc tudta, hogy ennek fele sem tréfa, kapta
azonnal a nagyítóját, és máris barátja
mellett termett, hogy kiderítsék, hova tűntek
a festékek.
Azonban észrevették, hogy a Nyúl odú bejáratára
egy cetli van tűzve, amin a következő szöveg áll:
Pamacs! A festékeidet eldugtam!
Ha vissza akarod kapni mindet, oldd meg a feladványokat!
Íme:
Ha minden tojásnak megtalálod a párját, elmehetsz a Kerek Tisztáshoz, ott lesz a sárga festék!
Play
Pamacs és Gombóc, miután megoldották a feladatot, azonnal szaladtak a Kerek Tisztáshoz.
Ott valóban várta őket a sárga festék,
mellette pedig a következő
feladvány!
Ezt gyorsan megoldottátok! Na de nézzük a következőt! Mindig azt mondod, hogy te jól tudod a magyar helyesírást! Ha így van, a legördülő négyzetben válaszd ki azt a szót, amelyik a mondatba illik. Ha jól megoldod, a Rozoga Híd alatt megleled a zöld festéket és a harmadik feladatot!
Play
XX
Rossz válasz
XX
Jó válasz
A virág mellé karót
Elveszett a vonalas
Becsapta az ajtót a
A elszakadtak a gitáron.
Célba értek a
Nagyapa diót
A kis barátok szerencsére nagyon szerették
az efféle feladványokat, így hamar megoldották,
és máris a Rozoga Híd alatt termettek.
A zöld festék valóban itt volt.
Kicsivel odébb, a fára akasztva
pedig egy újabb utasítás várta őket.
Ez igen Pamacs, gyorsabb vagy, mint gondoltam! Na de a 7-es szorzótábla is ilyen jól megy?A következő feladatban kiderül! Ha jól végzed el műveleteket, megkapod a kék festéket. Az Odvas Tölgyfa belsejében van!
Play
Ebben a játékban Gombóc nagyon ügyes
volt, így máris az Odvas Tölgyfa belsejéből
halászták elő a kék festéket.
Természetesen a negyedik feladvány
is várta őket.
Eddig ügyesek voltatok. De most a legfontosabb, a piros festékért kell megküzdenetek!
Lássuk, tudjátok-e a helyes válaszokat! Ha igen, a Csobogó Vízesés mellett átvehetitek a piros festéket!
Play
A nyuszi és a süni törték a fejüket,
de ezt a feladatot is ügyesen megoldották,
így a Csobogó Vízesés tövében megtalálták
a legfontosabb színt, a pirosat is!
Nagyon büszkék és boldogok voltak.
Már csak egy kérdés bosszantotta őket:
- Gombóc, azt szeretném már csak tudni, hogy ki tehette ezt velem? Ki vette el a festékeimet?
Ekkor azonban felharsant egy vidám hang:
Next
Bolondoztak még egy darabig a patak partján, majd mind visszamentek Pamacs házához és közösen befejezték a tojások festését.
Kellemes húsvéti ünnepeket és nagyon sok pihenést kíván: Veronika néni
Húsvéti feladatok-jó
Szabó Veronika
Created on March 27, 2021
Start designing with a free template
Discover more than 1500 professional designs like these:
Explore all templates
Transcript
Az eltűnt tojásfestékek
írta: Ágnes Tóth-Pliska
Közeledett a Húsvét. Pamacs, a mezőszéli házikóban élő nyuszi már napok óta ki sem látszott a munkából. Napestig csak tojást festett. Reggeli után ismét előkészítette az ecseteit, és a tojásokat. Bement a kamrába, hogy előszedje a gondosan elpakolt festékeket is. De riadtan fedezte fel, hogy azok eltűntek! Azonnal kiszaladt a házából és szólt a szomszédos vackorfa tövében élő Gombócnak, a sün fiúnak hogy hatalmas baj van! Gombóc tudta, hogy ennek fele sem tréfa, kapta azonnal a nagyítóját, és máris barátja mellett termett, hogy kiderítsék, hova tűntek a festékek. Azonban észrevették, hogy a Nyúl odú bejáratára egy cetli van tűzve, amin a következő szöveg áll:
Pamacs! A festékeidet eldugtam! Ha vissza akarod kapni mindet, oldd meg a feladványokat! Íme: Ha minden tojásnak megtalálod a párját, elmehetsz a Kerek Tisztáshoz, ott lesz a sárga festék!
Play
Pamacs és Gombóc, miután megoldották a feladatot, azonnal szaladtak a Kerek Tisztáshoz. Ott valóban várta őket a sárga festék, mellette pedig a következő feladvány!
Ezt gyorsan megoldottátok! Na de nézzük a következőt! Mindig azt mondod, hogy te jól tudod a magyar helyesírást! Ha így van, a legördülő négyzetben válaszd ki azt a szót, amelyik a mondatba illik. Ha jól megoldod, a Rozoga Híd alatt megleled a zöld festéket és a harmadik feladatot!
Play
XX
Rossz válasz
XX
Jó válasz
A virág mellé karót
Elveszett a vonalas
Becsapta az ajtót a
A elszakadtak a gitáron.
Célba értek a
Nagyapa diót
A kis barátok szerencsére nagyon szerették az efféle feladványokat, így hamar megoldották, és máris a Rozoga Híd alatt termettek. A zöld festék valóban itt volt. Kicsivel odébb, a fára akasztva pedig egy újabb utasítás várta őket.
Ez igen Pamacs, gyorsabb vagy, mint gondoltam! Na de a 7-es szorzótábla is ilyen jól megy?A következő feladatban kiderül! Ha jól végzed el műveleteket, megkapod a kék festéket. Az Odvas Tölgyfa belsejében van!
Play
Ebben a játékban Gombóc nagyon ügyes volt, így máris az Odvas Tölgyfa belsejéből halászták elő a kék festéket. Természetesen a negyedik feladvány is várta őket.
Eddig ügyesek voltatok. De most a legfontosabb, a piros festékért kell megküzdenetek! Lássuk, tudjátok-e a helyes válaszokat! Ha igen, a Csobogó Vízesés mellett átvehetitek a piros festéket!
Play
A nyuszi és a süni törték a fejüket, de ezt a feladatot is ügyesen megoldották, így a Csobogó Vízesés tövében megtalálták a legfontosabb színt, a pirosat is!
Nagyon büszkék és boldogok voltak. Már csak egy kérdés bosszantotta őket: - Gombóc, azt szeretném már csak tudni, hogy ki tehette ezt velem? Ki vette el a festékeimet? Ekkor azonban felharsant egy vidám hang:
Next
Bolondoztak még egy darabig a patak partján, majd mind visszamentek Pamacs házához és közösen befejezték a tojások festését.
Kellemes húsvéti ünnepeket és nagyon sok pihenést kíván: Veronika néni