Betörünk a hétköznapokba
Üdvözlünk a középkori város szabadulószobában. 4 feladatot kell teljesítened ahhoz,hogy bejuthass a városba. Minden feladat után kapsz egy számot, amit meg kell jegyezned a végső kódhoz. Jó szórakozást!
GO!
Tudnivalók:
A céhek:A céhek másnéven érdek védelmi szervezetek. A céhek egy utcában élők szervezetei. Műhelyeikben három dolgozót különböztetünk meg: az inast, legényt és a mestert. Ahhoz hogy valaki mester legyen elkell készítenie a remek mű
Életmód, lakhatási körülmények: Nem voltak a legjobbak a körülmények, a városokat nem lehetett higénukusnak mondani, szűk utcák voltak és nem dönthették az emberek, hogy laknak hanem meg volt szabva. A házaikat meg nem lehetett oldalra ezért felfelé kellett bővíteni, ezért voltak többszintes házaik.
Városi kiváltságok:
A középkori városok kiváltságokkal rendelkeztek. A személyes polgári szabadságjogok mellett a legfontosabb gazdasági kiváltságok a heti piactartás, évente többszöri vásártartás,évi 1 összegű adó,falépytés joga, valamint az árumegállító jog voltak.
A városkülső képe: A középkori városban nagyon szűk utcák és magas épületek voltak. Gyakorlatilag úgy nézett ki a város mint egy labirintus. Kívülről végig városfal vett körül egy várost. Az uradalom 2 részből állt, a jobbágytelekből és a majorságból. Utóbbiban lakott a földesúr.
GO!
Feladatok
01 Kvíz
Utasítások
02 Találd meg!
04 Párosítás és memória
03 Helyes kép
Értéklés
Kvíz
Válaszd ki a helyes megoldást!
start
Kvíz
Kérdés 1/5
Mik a céhek ?
Több szakma egyesülése
Kézművesek házai
Szakmánkénti érdekvédelmi szervezetek
Kvíz
Helyes válasz
Magyarázat: A kézművesek (takácsok, pékek, szabók) szakmánként céhekbe, érdekvédelmi szervezetekbe tömörültek.
next
Kérdés 2/5
A céhek szerepe a város életében...
Ünnepeken a barátaikkal vonultak fel
Nem ismerték el a városi egyházat
Részt vettek a város védelmében
Kvíz
Helyes Válasz !
Magyarázat : A céhek fontos szerepet játszottak a város életében. Őriztek egy-egy városfalszakaszt, részt vettek a rend fenttartásában. Ünnepeken céhenként, saját zászlóval vonultak fel. Támogatták a városi egyházat.
NEXT
Kvíz
Kérdés 3/5
Melyik a felsoroltak közül minőséget fejlesztő szabályozás ?
Hozzáértő munkaerő
Félkész termék
Mennyiségi alapanyag
Kvíz
HELYES VÁLASZ !
Magyarázat: A céh szabályzat meghatározta a nyersanyag és a késztermék minőségét, valamint előírta a szakképzett, hozzáértő munkaerő biztosítását.
NEXT
Kvíz
Kérdés 4/5
Mit NEM határozott meg a céhszabályzat ?
Munkaeszközök számát
Munkaidő mennyiségét
A dolgozók éveinek számát
Kvíz
HELYES VÁLASZ !
Magyarázat : A céhszabályzat meghatározta a munkaeszközök és a dolgozók számát, illetve a munkaidő mennyiségét. Ezek az intézkedések biztosították az egyenlő feltételeket.
NEXT
Kvíz
Kérdés 5/5
Mit takart a mestervizsga ?
Szakami kiforratlanságot
Vándorútra kelést
A "remekmunka" elkészítését
Kvíz
Helyes Válasz!
Magyarázat: A mestervizsga előtt évekig kellett inasként szolgálni egy mester mellett, majd legényként dolgozni a mester műhelyében. A szakma fortélyainak kitanulása után a legény hosszú vándorútra kelt, hogy elsajátitsa idegen mesterek tudását is. A mestervizsga nagy felkészültséget igénylő "remekmunka" elkészítését jelentette.

Nem jó megoldás!
Nem Jó megoldás! Kérlek próbáld újra ! Sok sikert!
TRY AGAIN
Keresés!
Keresd meg a fénnyel az igaz állítástSok szerencsét!
START
Válaszd a helyes állítást 1/4
az állataikat az utcán tartották
tudod mozgatnia fényt a sötétben
nem higénikus város, emiatt gyakori járványok
higénikus város,alig van betegség
Válaszd a helyes állítást 2/4
Széles utcák voltak
Szűk -keskeny utcákvoltak
tudod mozgatnia fényt a sötétben
minden házban volt vezetékes víz
Jó válasz!
fényűző palotákban élt mindenki
sok házban található volt legalább egy könyvekkel teli polc
Válaszd a helyes állítást 3/4
a céhek tagjai bárhol lakhattak
a céhek tagjai egy városrészben laktak
tudod mozgatnia fényt a sötétben
Jó válasz!
a legtöbb házban volt angol wc
néhány házban már volt áram
Válaszd a helyes állítást4/4
a nők a kor divatja szerint nadrágot viseltek
többszintes házakban laktak
egyszintes házakban éltek
tudod mozgatnia fényt a sötétben
Jó válasz!
műanyag ablakok voltak egy átlagos házban
mindenkinek volt lova
ERROR!
Rossz válasz! az állitás nem volt igaz Kérlek próbáld újra! Hajrá!
TRY AGAIN
a VÁROS KÜLSŐ KÉPE
Válaszd ki a megfelelő képet!
start
Melyik képen látható a középkori város?
Melyik kép ábrázolja a középkori várost felülről?
RIGHT!
Melyik kép ábrázolja a középkori uradalmat?
RIGHT!
Melyik rajz ábrázolja a középkori piacot?
RIGHT!
Melyik rajz ábrázolja Egy céh logóját?
RIGHT!
rossz válasz!
PRÓBÁLD ÚJRA!
Kiváltságok
Menj végig helyesen a memóriajátékon, de előtte egy gyors kérdésre kell választ adj!
Indulás
Az ezzel rendelkező városok a területükön áthaladó kereskedőket megállásra kötelezhették és árujuk eladásra kényszeríthették.
vásártartás joga
terményadó
árumegállító jog
Kiváltságok
Helyes!
Következő
hibás!
ERROR!
Rossz!
Próbáld újra
MEMÓRIA JÁTÉK
Jegyezd meg a fogalmak elhelyezkedését és párosíts!
Kezdés!
MEMÓRIA JÁTÉK
Jegyezd meg a fogalmakat és az elhelyezkedésüket! 1/3
KÉSZ VAGYOK!
MEMÓRIA JÁTÉK
Ez hol van..?
MEMÓRIA JÁTÉK
Ügyes
Következő
ROSSZ!
Rossz válasz, nem a legjobb a memóriád!Próbáld újra!
Próbáld újra
Ügyes voltál
Az első szám:
Vissza a feladatokhoz!
Ügyes voltál !
A második szám:
Vissza a feladatokhoz!
A harmadik szám:
Vissza a feladtokhoz!
Ügyes voltál!
A negyedik szám:
Vissza a feladatokhoz!
Elérkeztél az utolsó lépéshez! Add meg a kódot !
Ide írd a kódót !
A középkori város (szabadulószoba)
Bence Hosnyánszki
Created on March 23, 2021
Start designing with a free template
Discover more than 1500 professional designs like these:
View
Halloween escape
View
Adventure Breakout
View
Team Building Mission Escape Game
View
Onboarding Escape Game
View
Flags Challenge
View
Museum Escape Room
View
Education Escape Room
Explore all templates
Transcript
Betörünk a hétköznapokba
Üdvözlünk a középkori város szabadulószobában. 4 feladatot kell teljesítened ahhoz,hogy bejuthass a városba. Minden feladat után kapsz egy számot, amit meg kell jegyezned a végső kódhoz. Jó szórakozást!
GO!
Tudnivalók:
A céhek:A céhek másnéven érdek védelmi szervezetek. A céhek egy utcában élők szervezetei. Műhelyeikben három dolgozót különböztetünk meg: az inast, legényt és a mestert. Ahhoz hogy valaki mester legyen elkell készítenie a remek mű
Életmód, lakhatási körülmények: Nem voltak a legjobbak a körülmények, a városokat nem lehetett higénukusnak mondani, szűk utcák voltak és nem dönthették az emberek, hogy laknak hanem meg volt szabva. A házaikat meg nem lehetett oldalra ezért felfelé kellett bővíteni, ezért voltak többszintes házaik.
Városi kiváltságok: A középkori városok kiváltságokkal rendelkeztek. A személyes polgári szabadságjogok mellett a legfontosabb gazdasági kiváltságok a heti piactartás, évente többszöri vásártartás,évi 1 összegű adó,falépytés joga, valamint az árumegállító jog voltak.