Készítette: Nagy Noémi Peti Fanni
József Attila
Szerelmei
Kedvesei
Gebe Márta
Espersit Mária
Vágó Márta
Szántó Judit
Gyömrői Edit
Kozmutza Flóra
Gebe Mártát, a makói kollégium igazgatójának lányát tartják a költő első szerelmének. Attila versekkel udvarolt neki, ami először imponált is Mártának, de végül mégsem viszonozta a fiú érzéseit, s ezért József Attila öngyilkosságot kísérelt meg.
Csókkérés tavasszal(1922)
"Most csak a csókod kérem."
Gebe
Márta
Ezután, érettségi vizsgái előtt, a költő egyik atyai pártfogójához, Espersit Jánoshoz, a kor híres újságírójához és ügyvédéhez költözött; így találkozott a lányával, Espersit Mária “Cacával”.
A lány ugyan több verset is kapott, nem vette komolyan Attila közeledését, így a költő hamar továbblépett és gimnáziumi tanulmányai alatt még számos iskolás lány élvezhette udvarlását.
Espersit
"Szépség, bárhová lépsz, Neked lobog fel mindenütt a lángész” (Lányszépség dicsérete, 1923)
Mária
„Egy jómódú lányt szerettem, osztálya elragadta tőlem.” (Végül, 1930)
Barátja, Illyés Gyula mutatta be Attila első nagy szerelmét, Vágó József közgazdász lányát, Vágó Mártát 1928-ban. Mivel Márta tehetősebb családból jött, a szülei ellenezték kapcsolatukat, végül elfogadták, azonban Mártát Londonba küldték, hogy kitanulja szociális gondozó munka szakmát, ezzel együtt tesztelték is a szerelmesek kapcsolatát. 1928 végéig leveleztek, azonban Márta 1929-ben levélben lezárta a kapcsolatukat.Pár évvel később újra összesodorta őket az élet, de nem sokkal azután Márta ismét búcsút intett a költőnek
Vágó Márta
“Szövetség ez s nem szerelem…” (1930 és 1934 között keletkezett töredék)
1929-ben egy előadói esten ismerkedett meg a nála pár évvel idősebb Szántó Judit szavalóművésznővel, akivel 1930-ban össze is költözött. Judit hitt abban, hogy Attila különleges tehetséggel van megáldva, és nagy költő válik majd belőle, aminek érdekében igyekezett minden tőle telhetőt megtenni. Azonban kapcsolatuk mégsem lehetett teljes, mert Judit volt férje fényképét őrizgette, míg Attila más nőket is megkörnyékezett. Az együtt töltött négy év alatt Attila hatszor kísérelt meg öngyilkosságot, majd amikor 1934-ben megpróbálta lezárni kapcsolatát Judittal, a nő is megpróbálta elvenni saját életét. Végül 1936-ban tettek pontot kapcsolatuk végére, és annak ellenére, hogy hat évig együttéltek, meglepő módon Juditnak összesen csak két verset írt.
Szántó Judit
„Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled.” (Gyermekké tettél, 1936)
Következő szerelme Gyömrői Edit, aki pszichoanalitikus volt, s kezelte a költőt. A nő elutasította Attilát, mert már jegyes volt. A nő a beteg költő legfőbb bizalmasa, támasza, egyetlen reménysége. Mivel nem viszonozta szerelmét, kegyetlen, gyilkos indulatoktól fűtött versekben adott hangot kétségbeejtő kínlódásának, szerelmi kiszolgáltatottságának. Neki írta ’Gyermekké tettél’ (1936) című versét, melyben megjelenik az anyai szeretet hiánya.
Gyömrői Edit
"Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény, és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.”
(FLÓRA, 1937)
Attila 1937 februárjában közös barátokon keresztül ismerkedett meg Kozmutza Flóra pszichológussal, aki vállalta, hogy elkészíti vele a Rorschach-tesztet, amely felvázolja a vizsgált alany személyiségstruktúráját. A teszt készítése elhúzódott, és eközben Attilát egyre jobban lenyűgözte az okos, határozott, gyönyörű és kicsit távolságtartó Flóra, akit pedig Attila versei és tehetsége fogott meg.Attila a vizsgálat után elhívta őt, s versekkel udvarolt. Ugyan Flórának mással is alakult kifele kapcsolata, azonban mégis igent mondott mikor a költő megkérte a kezét. Végül mégsem házasodhattak össze, ugyanis a költő életét vesztette, ezért Illyés Gyulával házasodott össze. Az 1987-ben megjelentetett könyvben Flóra leírta, hogy hozzáment volna a férfihoz, hogyha nem hal meg.
Kozmutza
Flóra
KÖszönjük a figyelmet!
József Attila szerelmei
Noémi Nagy
Created on February 14, 2021
Start designing with a free template
Discover more than 1500 professional designs like these:
View
Corporate Christmas Presentation
View
Snow Presentation
View
Winter Presentation
View
Hanukkah Presentation
View
Vintage Photo Album
View
Nature Presentation
View
Halloween Presentation
Explore all templates
Transcript
Készítette: Nagy Noémi Peti Fanni
József Attila
Szerelmei
Kedvesei
Gebe Márta
Espersit Mária
Vágó Márta
Szántó Judit
Gyömrői Edit
Kozmutza Flóra
Gebe Mártát, a makói kollégium igazgatójának lányát tartják a költő első szerelmének. Attila versekkel udvarolt neki, ami először imponált is Mártának, de végül mégsem viszonozta a fiú érzéseit, s ezért József Attila öngyilkosságot kísérelt meg.
Csókkérés tavasszal(1922)
"Most csak a csókod kérem."
Gebe
Márta
Ezután, érettségi vizsgái előtt, a költő egyik atyai pártfogójához, Espersit Jánoshoz, a kor híres újságírójához és ügyvédéhez költözött; így találkozott a lányával, Espersit Mária “Cacával”. A lány ugyan több verset is kapott, nem vette komolyan Attila közeledését, így a költő hamar továbblépett és gimnáziumi tanulmányai alatt még számos iskolás lány élvezhette udvarlását.