Kattints a képre! Minden apró részletet figyelj meg: állatok és szállítmányok, épületek és ablakok, feliratok és táblák, emberek és viseleteik.
Ha nagyon tüzetesen átnézted, válaszolj a következő öt kérdésre!
Készen állsz?
A konflis egyfogatú bérkocsi, egyetlen kétszemélyes utasüléssel. Hány konflis van a képen?
Egy
Hat
Egy sem
HELYES!
Eötvös Loránd fotóján egy konflis látható (a túloldali járda szélén). Konflisok mellett a fiákert, vagyis a kétfogatú, rugós alvázú, könnyű kocsit, illetve szekereket is láthatsz a fotón.
Következő kérdés
Az egyik épület tetején látható egy óriás felirat. Mi olvasható rajta?
Neumann
Szálló
Neumann M
Helyes!
A Neumann-épület tetején Neumann M felirat látható. Ebben az épületben 1898-től működött a Neumann Áruház. Kezdetben csak férfiruhákat árusítottak, majd igyekeztek lefedni a teljes divatpiacot.
Következő kérdés
Hány sínpár látható a képen?
Egy sem
Kettő sínpár
Egy sínpár
Helyes!
Két sínpár látható a képen a lóvasút számára. A lóvasút kötöttpályás, lóval vontatott közösségi közlekedési eszköz, a vasúti járművek egyik fajtája. Pesten 1866. július 30-án indult a közforgalmú lóvasúti szolgáltatás a Széna tér (mai Kálvin tér) és Újpest, Városkapu (ma Újpest-Városkapu metrómegálló) között.
Következő kérdés
Hány világos szőrű ló látható a fotón?
HELYES!
Az Eötvös-fotón 4 világos szőrű ló látható. A lovak 20. század közepén folyamatosan vesztettek szerepükből, a lóvasút a két világháború között szűnt meg, a teher és áruszállítás államosításával pedig a megmaradt lovaskocsik száma minimálisra csökkent.
Következő kérdés
A kapu mellett álló férfi visel kalapot?
Nem áll a kapu mellett senki.
Igen, visel.
Nem, nem visel.
Így van, remek megfigyelő vagy!
A kép jobb alsó sarkában, a Nemzeti Múzeum kapujában álló férfi visel kalapot.
Újra játszok!
HELYTELEN!
Próbáld újra!
Eötvös- Képfigyelő kvíz
aniko.nagy
Created on January 4, 2021
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Eötvös- virtuális kiállításához kapcsolódóan figyeld meg alaposan az Eötvös-fotót, majd válaszolj a kérdésekre! Mennyire vagy alapos megfigyelő?
Start designing with a free template
Discover more than 1500 professional designs like these:
View
Pixel Challenge
View
Corporate Icebreaker
View
Retro Bits Quiz
View
Stopwatch Quiz
View
How much do you know quiz
View
Santa's Helpers Quiz
View
Festive Holiday Quiz
Explore all templates
Transcript