Petőfi - összefoglalás

Petőfi Sándor

A romantika korának magyar irodalmából

Csenki Nikolett ppt-je alapján

Kultusz

Petőfi alakja mitikus

A népiesség jegyében

Hortobágyi kocsmárosné

• Műfaj: népies helyzetdal (a költő egy jellegzetes népi alak helyébe képzeli magát, egy másik személy szerepéből szólal meg); életkép – helyzet az elsődleges; zsánerkép – jellemzés az elsődleges – itt mindkettő jell.
• Hangnem: közvetlen, humoros hatású
• Téma: egy képzeletbeli szituáció rögzítése: a vers egy hortobágyi kocsmába betérő, a szép kocsmárosnénak udvarló vendéget mutat be
• Kifejező eszközök: ellentét (külső hideg, benti meleg), népies megszólalások, kifejezések; népies metaforák; humor

A helység kalapácsa

Értelmezés

Petőfi definíciójában hősköltemény, valójában komikus eposz, eposzparódia. Ki ellen? a.) Az eposz mint műfaj ellen íródott, annak idejétmúlt arisztokratikus világképe ellen. b.) Vörösmarty: Zalán futása című műve ellen, hiszen a Petőfi-alkotás egyik központi motívuma az “enyészet”, a kortárs művéből való. c.) A korabeli novellák életidegensége, a vasárnapi parasztok mesterkélt idillje ellen irányult.

• A komikum forrása: fenséges tárgyhoz illő eposzi apparátust rendel a kicsinyes tárgyhoz.
• Ugyanazzal a módszerrel él, mint Csokonai a Dorottyában: „Nálam a komikusnak útja az, hogy a történetet, mely magában nevetséges, úgy adom elő, mint nagy és fontos dolgot."
• Előzményei: Homérosz–Csokonai: Békaegérharc; Csokonai: Dorottya; Pope: A fürtrablás

A személyiség és személyesség ciklusa – Felhők

A bánat? Egy nagy oceán A bánat? egy nagy oceán. S az öröm? Az óceán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm.

Ars poetica

Az ars poetica (latin ’költői mesterség, költészettan’) olyan költeménytípus, amelyek a költészet szűkebb és tágabb szakmai céljaival és eszközeivel, a költői műalkotás lehetséges céljaival foglalkozik. Két fő válfaja van: Az antikvitástól a romantikáig az ars poeticák összegző-tanító normatív jellegűek, szabályrendszert fogalmaznak meg. A romantika óta azonban egyértelmű a lírai jelleg, a vallomásosság. A modern költészetben sokféle ars poetica létezik, amelyek közt az egyes korszakokban, sőt egyes alkotói pályákon is határozott vonulatok különböztethetők meg.

A természet vadvirága

Dalaim

A XIX. század költői

A természet vadvirága (1844)

• Az első költői korszak összefoglaló ars poeticája.
• Minden igazi ars poetica az elutasítás és vállalás kettősségével jön létre. A strófák felépítése is ezt tükrözi. Az első hat sor meghatározó eleme a tagadás és elutasítás, a refrén pedig a vállalás hordozója.
• Az elhatárolódás sokirányú: a biedermeier érzelmesség, a klasszicizmus merevsége, az iskolai versgyakorlatok hagyománya is idegen tőle.
• A refrénben említett virág metafora a romantika kedvelt képe, s a művészettörténész Gombrich szerint a novum, az újdonság jelképe. Petőfi mindezt hangsúlyosabbá teszi a ‘vad’ jelzővel, kiemelve költészetének természetességét.
• Ugyanezt hangsúlyozza provokatív módon a felütés is.

A XIX. század költői (1847):

Az új korszak, az ideológiai radikalizálódás időszaka megköveteli, hogy kifejtse felfogását a költészet feladatáról. Petőfi megtartja az ars poeticák sajátosságát; az elutasítás és vállalás koordinátarendszerében határozza meg elgondolását. Az elutasítás kettős: elveti a személyes, az alanyi költészetet, s közösségi érvényű és érdekű művészetfelfogást fogalmaz meg. Eszerint a költő vátesz, próféta, aki egy igazságosabb világ felé vezeti népét, közösségét. A klasszikus retorika egyik bizonyítási alakzatával, a refutációval (=az ellenfél érveinek cáfolata) határolja el magát a megérkezettség illúzióját keltő költőktől. A verset szervező ószövetségi kép magába foglalja a költőszerep tragikumát is, hiszen nem a költőnek, hanem a népnek kell eljutnia a Kánaánba. Az igazságos társadalom látomását feltételes-alárendelői mondatokat tartalmazó strófában írja le. E társadalom lényege az egyenlőségen alapuló boldogság, mely az ész belátásán alapul, s föltételezi a jogegyenlőséget is. Az utópisztikus vízió bölcseleti háttere Rousseau-tól Babeufig terjedhet.

Tájversek

A puszta, télen

• Az irodalomtörténet (Horváth János, Szerb Antal) a legegységesebb, művészileg legmagasabb és legegyenletesebb színvonalú tematikus csoportnak a tájverseket tekinti.

A lírai realizmus és a lírai közvetlenség kivételesen szerencsés találkozása; a nézőpontot állandóan változtatva vezeti végig az olvasót a mozdulatban, a lefokozott mozgás által is a dermedtséget tükrözve a téli tájon. Mindvégig egységben tudja tartani a hangnemet és metaforikát, az utolsó két versszakban erőltetettség nélkül jelenik meg a betyár alakjában a természeti-társadalmi kivetettség, majd a lebukó Nap képében a királyellenesség. A másodlagos jelentést fölerősíti az évszám (1848. január). A második versszak a tájfestés egyik sajátos lehetőségét mutatja, az ún. negatív tájábrázolást; egyszerre mutatva be az elveszett szépséget, gazdagságot és a jelen kopárságát.

Petőfi szerelmi lírája

Szeptember végén (1847) A magyar líra reprezentatív elégiája. Petőfi a természet változását az emberi élet mulandóságával kapcsolja össze, és hozzáteszi az emberi érzések időlegességének problémáját is. A szerelem örök kérdését teszi fel (Szeretsz-e?), a bizonyosságra vágyik a bizonytalan emberi kapcsolatokban.

Petőfi szerelmi lírája

Minek nevezzelek? (1848): A szerelmi költészet egyik archetípusát képviseli a vers, melynek egyik legszebb darabja a világirodalomban Shakespeare 75. szonettje. A szerelmi érzés kimondhatatlanságát próbálja artikulálni a költő, ezért a feltételes alárendelői szerkezet, mely logikai szinten hasonlítást foglal magába.

Petőfi forradalmi látomásköltészete

A szakirodalomban máig vita folyik arról, hogy minek a hatására következett be a változás, milyen eszmerendszer, olvasmány hozta meg a fordulatot.

A ‘Felhők-ciklus’ után változás következik Petőfi költészetében, melynek lényege a politikai és ideológiai radikalizálódás.

Egy gondolat bánt engemet (1846):

A felütés a különböző halállehetőségeket veszi sorra, valójában életfelfogásokat minősít és utasít el. A vállalandó élet, a világszabadság megvalósulásáért küzd, azt teszi meg célul. A végső ütközet víziója tárul elénk a látomásversek világképének megfelelően a totális szabadságfelfogás jegyében. A vers műfaja: rapszódia, mely lehetővé teszi a gondolati és érzelmi csapongást. Kivételes tökéletességgel társul ehhez a verselés, mely az alapszövet jambikus lejtését anapesztusokkal párosítja, érzékeltetve az elmúlás fájdalmát, a látvány dinamikáját is. A ‘piros zászló’ metafora nem csupán a vér áztatta lobogót jelentheti, hanem az 1830-as párizsi forradalomban a Babeuf-követők zászlója volt.

Petőfi költészete a forradalomés szabadságharc idején

Nemzeti dal

Alkalmi költemény

Az apostol

Az apostol Petőfi politikai, társadalmi, szociális nézeteinek összefoglalója. A főszereplő alakjában az eszményi forradalmárt és a forradalmársorsot rajzolja meg. Szilvesztert, mivel típust akart ábrázolni, önarcképi, irodalmi, történeti vonásokkal, rájátszásokkal rajzolta meg. Önarcképi elem a névadás (Szilveszter – XII. 31.), a szerelem alakulása, az író-szerep, a néphez fűződő viszony és megcsalattatás. Táncsics alakjára ismerhetünk a titkos nyomda, a börtön motívumában, a hitvesi hűségben. Szilveszter gyermekkorának fölvázolásában a Dickens-regények gyerekhőseinek sorsa köszön vissza.